Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)
II. A paraszti vallomások a forráskritika mérlegén
pülések alapítására a parasztság körében. S amikor, a török uralmat követó' egy-két évtized elteltével, a földesurak is megjelentek a tájon, s kezdtek beavatkozni az újjátelepülés spontán megindult menetébe, ők többnyire még inkább azon voltak, hogy a még meglevő puszták betelepítetlen maradjanak. Ha ugyanis jobbágytelkek nem létesültek rajtuk, a földesúrnak teljesen szabad keze volt fölöttük, s mivel állami adó nem nehezedett rájuk, több jövedelmet is hajthattak neki. Főképp ez a magyarázata annak, hogy bár a településhálózat még nagyon is magán viselte a zivataros századok pusztító-ritkító nyomait, éppen a béke teljes helyreállta után 1768-ig viszonylag már kevés — mindössze 21 — új település jött létre. A régtől fogva pusztán heverő falvak területe olykor nyomtalanul beolvadt egy-egy lakott helység, kivált a legnehezebb időket is átvészelő nagyobb községek, parasztvárosok határába. Máskor egy-egy dűlő neve — például Nagykőrös esetében Csemő, Gógány, Ludány, Hangács — sejttette, hogy ott valamikor önálló falu lehetett. De mindezen túl még a XVIII. század végén is legalább 89 név és hely szerint nyilvántartott pusztát ismertek a tárgyalt területen. 14 Akkor is igen nagy szám ez, ha föltesszük, hogy nem mindegyik név takart hajdan valósággal létezett települést. A történeti sors tragikus alakulása, mely egykor virágzó településeket tucatszámra tett semmivé, területünkön nem egyforma pusztító erővel törölte el az ember természetet meghódító erőfeszítésének eredményeit. Igaz, viszonylag elenyészően kevés volt az olyan helység, mely, bár siralmasan megfogyott és kifosztott népességgel, a legnagyobb megpróbáltatásokon keresztül is lényegében töretlen folytathatta életét. Nem egy település folytonossága viszont csak átmenetileg szakadt meg, s a végveszély elmúltával visszaszállingózó lakói a teljesen meg nem semmisült régi alapokon építhettek tovább. De ha már eltelt egy emberöltő, esetleg több is azóta, hogy az egykori falu lakatlanná, pusztává lett, a jövevény jobbágyoknak elülről kellett kezdeni mindent. A XVII. és XVIII. század fordulója, az újjátelepülés első, spontán korszaka után azután több helyen már földesúri beavatkozás is érvényesült a parasztnép berendezkedésében. Településformának és határhasználatnak ilyenformán több változata jött létre a tárgyalt területen. Nagy mértékben hatott a pusztulás és újjátelepülés menetére, hogy a tájon belül a természeti adottságok is bizonyos változatokat mutattak, erdős domboktól mélyfekvésű lapályig, erdőtalajtól vakszikig, futóhomoktól vízjárta területekig. S a természet tényezőjén túl, mely a gazdálkodásra meghatározó erővel nyomta rá bélyegét, a helyzet társadalmi tekintetben sem alakult egyhangúan. Mint a jobbágyválaszokból kitűnik, a földesuraságnak is különböző típusai alakultak a szervezetten egybefogott nagybirtoktól a jobbágyaik nyakán ülő kisbirtokosokból összetevődő sokfejű közbirtokosságig. Ugyancsak széles változatokat tár elénk a parasztközösségek élete is, az épp csak népesedő, nyomasztó kötöttségben vergődő puszták labilis együttesétől a parasztváros széles önkormányzaton nyugvó szabadabb életformájáig. S a vonások sokszerűsége a termelés és teherviselés helyenként, ezen belül nem egyszer földesuranként módosuló formáiban még tovább is követhető, színes együttesben mintegy az egész vármegye, sőt bizonyos korlátok között a 11 Ld. BALLÁ ANTAL 1793-i térképét. (Színezve közli az idézett Pest megve múltjából c. kötet, Budapest 1965.)
