Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)

A parasztok vallomásai - II. A Galga és a Tápió vidékének helységei - b) Tápiómente

szerént tartozott az egész helyes jobbágy esztendőt által tavaszi és őszi vetés alá három nap négyszer szántani; három nap kaszálni, azt föl gyűjteni és be hordani tartozott ; ezen kivül az földes uraságnak őszi és tavaszi már föd takarított földi termésének, ugy pinzes munkások által kaszáltatott szénájának be hordásában segítség lenni szekérrel értékéhez és erejéhez képest, ugy lovas kotsival, gyalogul is, midőn és miképpen az földes uraság kívánta, annak parancsolattyából szolgálaton tett, — Esztendőnként egy ludat, 2 tyúkot, 10 tojást, minden gyönge borjas fejős tehéntül egy itze vajat, tavali borjú mellett fejős tehén­tül pedig egy meszölt adott. — Ez szerént kiki közülünk ház helyes birtokához képest, noha különös földes uruk alatt volt, mindazonáltal egyaránt adózott és robotolt. Az mint némelly jobbágyok mostanában is ugy adóznak és robotolnak ; némellyeknek földes urai által adojai és robottyai szaporitattak ez előtt négy vagy öt esztendőkkel. 3. Elől beszedettük, miképpen ezen helységnek lakossal akkori földes urak által hajdani időben contractust nyertének és abban (amennyire emlékezhetünk) foglalt adózásoknak és robotoknak száma mikor és kik részéről változott, meg mondottuk. Ez szerint mostanában Blaskovicsné földes aszonyunk részin lakos egész helyes jobbágy egy ludat, 2 tyúkot, 15 tojást, minden gyönge borjas tehéntül egy itze vajat, tavali borjú mellett fejős tehéntül pedig egy meszölt ad; ha mindazonáltal ludgya nincsen, vagy fejős tehene hibányos, sem ludat, sem vajat nem szokot adni. Kubinyi Sándor földes urunk részin lakos egész ház helyes jobbágy egy ludat, 4 tyúkot, 20 tojást, tavali borjas, ugy előhasu fejős tehéntül egy meszöl vajat, öreg fejős tehéntül egy iczét ád. Kubinyi Antal földes urunk részin lakos egész ház helyes jobbágy 6 ft-ot, fél ház helyes hármat fizett olly képpen, hogy ezen fizetéssel nemcsak adózásit, hanem forspontozásit is és gyalog robottyalt föl váltya. Beniczky Farkas földes urunk részin lakos minden házi gazda egy ludat, két tyúkot, 10 tojást, tavali borjas, ugy előhasu tehéntül egy mészöl vajat, öreg fejős tehéntül egy itzét ad. Földvár y Miklós földes urunk részin lakos minden egész helyes jobbágy 1 ludat, 4 tyúkot, 20 tojást, tavali bor jus és elöl hasú fejős tehéntül egy meszöl vajat, öreg tehéntül egy Itzét ad. Ambrosy György földes urunk részén lakos igás marhákal biró jobbágy egy ludat, két tyúkot, husz tojást, előhasu, úgy tavali borja mellett fejős tehéntül egy meszöl vajat, öreg fejős tehéntül egy itzét ad. 4. Határunkban hasznunkra nádunk vagyon, és midőn magunknak szükségünk nincsen reája, el szoktuk adni. — Köz haszonra három helyet kaszálló rét vagyon, mellyeken négy ökrü 10 szekér szénát szoktunk esztendőnként kaszálni és azt az helység szükségére fordí­tani. — Alkalmatosságunkra az földes uraságnak két vizi és két száraz malmai vannak. — Az földes uraságnak helységbeli korcsmáját esztendőnként hasznunkra árendállyuk. — Hasznunkra vagyon az is, hogy földi terméseinkbül hetedet az földes uraságnak, kertbéli veteményekbül penig semmit nem adunk. — Határunkbeli jó és termékeny szántó földeink vannak. — Hanem ökör, fejős tehén csordáinknak, hámos lovainknak és juhainknak legelő járásai szűkek. — Határunkban folyó és halászatra alkalmatos viz vagyon, de az halá­szaton hol felében, hol harmadában némellyek közülünk, akik hozzá értenek, az földes uraság engedelmibűl teszik. — Budához, Pesthez egy napi járó földre vagyunk és oda ele­ségre való egymást el adni szoktunk vinni. — Szegedrül, Szolnokbul az királyi soót Pestre szoktuk szálitani és ottan fáradságunknak jutalmát vészük. Határunkban kevés erdeje az uraságunknak ugyan vagyon, de ahoz különös engedelem nélkül nem nyúlhatunk és akkor is egyedül gúzf sJnak vagy kéménynek fonyásóra való vészü­ket hozhatunk. Ugyanazért is épületre, ugy tűzre való fák nélkül szűkölködünk. — Az földes uraság által az korcsma egész esztendőben birattatik és használtatik, az helység számára pediglen semmi időben nem engedtetik. — Heverő gulyabell marháinknak, ugy ménesbeli lovainknak az földes uraság gulyájában és ménesében járása fizetésért engedtetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom