Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)

A parasztok vallomásai - I. A dombvidék helységei - a) Cserhát-vidék

marhánál, 18 fejős juhnál, 3 sertésnél. (A bognár közülük való volt.) — Földesúr: a váci püspök. 1. Urbáriumunk nincsen, és nem is emléttyük, hogy valaha helységünknek urbáriuma lett volna. 2. Mostani adóinkat 6 esztendőiül fogvást contractus mellett füzettyük; annak előtte pedig contractusunk nem lévén, mind adókat, mind pedig jobbágyi robottákat bé vett szokás szerint tettük. 3. Contractusunk szerint censusképpen és jobbágyi robottok helyet esztendőnként közönségessen helységünktűi mélt. uraságunknak füzetünk 862 ft-okat, ezekbe mindennemű culinárék is imputáltattván. És ebbül áll az kész pénzbeli adónk. 4. Helységünknek beneficiumi: 1) Fél esztendeig minden pénz nélkül helységünk szá­mára vagyon bor korcsmánk, mellynek jövedelmit köz szükségünkre fordéttyuk. 2) 10 ft árenda mellett mélt. uraságunktúl egész esztendő által vagyon szabadságunk helységünk korcsmáján pálinkát árulni. 3) Mélt. urasságtúl 2 ft-ban exarendállyuk helységünkben lévő mészárszéknek esztendőbéli jövedelmit. 4) Fél esztendeig, a midőnn helységünk bor-korcsmája folly, azon szabad mélt. uraságunknak engedelmébül minden árenda nélkül sört árrultattnunk. 5) Egy vizi és egy száraz malmot 6 ft árenda mellett tartunk, és ezeknek jövedelmit quartélyossaink számára fordéttyuk. 6) Határunkban mélt. uraságunk­nak erdeje lévén, abbúl ingyen tűzre való fát szabad vágnunk, seőt a midőnn szükségünk vagyon, magunkat mélt. uraságnál meg jelenítvén, épületre való fa is pénz nélkül engedtetik. Kivévén azokat, akik pálinka főző katlanokat tartanak: az ollyanok esztendő által 6 ft-ot füzettnek, s ezen füzetésért katlanokhoz szükséges fa az erdőből engedtetik, sőtt azon föllül 3 öllet vágván, ha azt maguk katlanaik mellett el nem égetik, áztat pénzért is másoknak szabadon el adhattyák. 7) Szőlő-hegyünk lévén, abban alkalmas qualitássú bor teremvén, terméshez képest avval magunkat segéltyük. 8) Helységünk szükségire vannak köz szántóföldecskéink, melyekben 20 p. mérő vetés mégyen. Nem külömben köz-kaszálló rétünk is vagyon, mellyen jó nedves esztendőben 15 szekér széna szokott meg teremni. 9) Váczhoz 2 mértföldnyire, PesthŐz pedig 5 mértföldnyire lakván, emiétett várossokban a micskénk vagyon, distrahállyuk. 10) Pesten lévő eő fölsége soó házához esztendő által eggyszer s ollykor kétszer pénzért sót hordunk, s le menetelünkkel Csővárárúi (melly hozzánk egy mértföldnyire vagyon) fizetésért meszet hordunk, s ezzel is magunkat segéltyük. 11) Alkalmas számú fa erdőnkben vágattattván mélt. uraságunknak számára pénzért, az ollyas fa vágással s annak füzetésért Váczra való hordásával magunknak kiváltképpen nagy segéltségünk vagyon, mivel az által mindenkor, a midőn időnk engedi, pénzt magunk­nak szerezhetünk, és ebbül nagyobb részit adóinknak füzetjük. Fogyatkozást határunknak : pascuumunk szük heverő marhánknak; ezen kivül réttyeink viznek folyássá mellett situálva lévén, ollykor, mikor nagy záporság s viz-áradás jönn, szénáinkban tetemes károkat szenvedünk. 5. 1765-ik esztendőben mathematicus által három vetőre határunk föl osztattván, akko­ron egy egész ház-helyesnek 144 p. mérő alá való föld exscindáltatott, de abban irtás alá való darab erdő is szántó-földnek foglaltattván. Minthogy ez ekkoráig edgy némellyek által egészlen ki nem irtattatott, három-négy p. mérővel az ollyanoknak kevessebb capacitássú szántó földgyek vagyon. Melly afféle irtások túl hat esztendők el tellyéségéigh [!] semmi­nemű dézmát mélt. uraságnak nem füzettünk. Ehez képpest fél heiyesseknek felénnyi, fer­tályossoknak negyed-résznyi quantitássú földgyük szabva vagyon. Szénánk edgy egész helyessnek nyolc szekérrel szokott meg teremni, fél helyessnek 4, fertályossnak 2 szekérrel. Sarjút nem kaszállunk, mivel pascuumunk szűk lévén, azonnal első kaszállás után réttyeinkre szoktuk legeltetésnek kedvéért marháinkat bocsájtani. 6. Contractus mellett lévén, nem robottázunk, kivévén: contractusunk szerént határunk-

Next

/
Oldalképek
Tartalom