Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)

I. A paraszti vallomások helye agrártörténeti forrásaink között

A paraszti vallomások helye agrártörténeti forrásaink között A magyar agrártörténetírás bontakozása

1 sok vonatkozásban párhuzamos forrásai körének terebélyesedésével. Mikor a falu népéró'l, gazdaságáról az elsó', elszórt megjegyzések a még egyeduralkodó politikai történelem előadása közben felbukkannak, e mellékes megállapítások is az állam sorsát megvilágító kútfőkbó'l veszik eredetüket. S még azután is, hogy a történettudomány mind szerteágazóbb differenciálódásnak indul, jó darabig a politikai történet sajátos forráscsoportjából: törvények paragrafusaiból és országgyűlési tárgyalásokból merít elsősorban, ki az agrárvonatkozásokat is figyelmére méltatja. Tovább azután egyfelől főképp oklevelekkel bővül a felhasznált kútfők köre, midőn a jogtörténelem veszi szárnyai alá a falusi társadalom s a mezőgazdaság múltjára is kiterjeszkedő kutatásokat. Másfelől pedig a művelődéstörténelem keretében jut szóhoz az agrártörténet, amikor is útjelzőként missilisek és hivatali akták járulnak addigi forrásaihoz. Ha e kútfők vallomásának felhasználásával vetődött is egy-egy — s mind számosabb — fénysugár agrármúltunk homályába, jobbára csak a felület elszórt pontjaiig hatoltak azok. Kivált a politikai és jogtörténet hagyományos forráscsoportjain épülő feldolgozások voltak híjával mélyebb, életteli ábrázolásnak: elsősorban a külső keretre, szervezeti formákra, intézményszerű vonásokra vetettek világosságot, azokra is inkább a kívánalmak, az előírások, mint a való élet oldaláról. Igaz, nemcsak a kútfők bizonyos korlátok közt mozgó mondanivalójának: megszólaltatásuk megszokott módjának is része volt ebben. Amíg az agrártörténelem, nem tudván szilárdan megállni a maga lábán, más tudományágak támogatására szorult, szükségképp azok járószalagján elindulva tapogatózott az önállóság felé; nem meglepő, ha a politikai s a jogtörténetírás gyámkodása alatt gyűjtött anyagát javarészt még ezek korszakhatárai s fogalmi kategóriái közé gyömöszölte-skatulyázta. Persze nemcsak a történettudomány belső mozgásának-bontakozásának volt része abban, hogy az agrárhistória mint később kifejlődő tudományág kezdetben az idősebb testvéreinek egyéniségéhez szabott anyag és módszer kerülő útján küzdötte előre magát sajátos munkaterülete, feladatai felé. Maga a történetírás differenciálódása s annak keretében a források felhasználása nagy mértékben a társa1 Agrártörténetírásunk kialakulásáról s részben forrásainak felhasználásáról Id. WELLMANN IMRE: Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről. Agrártörténelmi Szemle 1962. 293—336.