Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965)
V. A vetőgép a XX. század szántóföldi termelésében
elnöke —, hogy mezőgazdálkodásunk üzemi struktúrája mennyire változatos és milyen széles terjedelmű, élénk bizonyíték egyes vidékeken a kisebb birtokkategóriáknak . . . üzemi ellátottsága, amely reményt nyújt a hazai kis üzemi gazdálkodás erőteljes fejlődésére." 78 Való, hogy 1895., az utolsó mezőgazdasági statisztikai felvétel óta a magyar mezőgazdaság átvészelte a tőkés gazdasági rendszer válság-jelenségeiből rá eső részt úgy, hogy — részben a technika fejlődésében rejlő ösztönzés hatására — bizonyos fokú belterjesülés a gépesítés terén is, illetve annak következményeként jelentkezett. Ez azonban „erőteljes fejlődésnek" legkevésbé sem volt nevezhető, hiszen amíg a parasztságnak 1895-ben 53,6%-a volt földtelen vagy gazdálkodott 5 hold alatti területen, addig 1935-ben már 68,5%-űk szorult ebbe a kategóriába, s közülük 6—800 000 körül járt a munkanélküli agrárproletárok száma. A 20—100 holdas paraszti réteg ugyanakkor nemcsak a vetőgépállománynak számarányához képest magas hányadát szerezte meg, hanem birtokukban volt a legmunkaigényesebb munkafolyamatok gépeinek, a kaszáló-, aratógépeknek 27,6%-a, a cséplőgépeknek 22,9%-a. Az ezer holdon felüli nagybirtoknak ugyanezekben a gépfajtákban 35,9%, illetve 14,9% volt a részesedése, azért nem nagyobb, mert a birtoknagysággal a gépkihasználás foka is növekedett. A középbirtokon volt leglanyhább a gépesedés fejlődése. 1895-ben a középbirtok (100—1000 hold) a szántóterület 16,1%-án gazdálkodott, a vetőgépek 28,4%-ának birtokában, 1935-ben pedig 15,4% szántóterületen a vetőgépek 10,9%-ával, az aratógépek 25,8, a motoros és gőz-cséplőgépek 19,5%-ával. A statisztikai felvételben először jelent meg külön számlálási objektumként a kukoricavetőgép. A kukorica vetésterülete növekvőben volt, az összeírás évében az utolsó tíz év átlagához képest 8,7%-kal több kukoricát vetettek. A fészekbevető gépek száma a 2 049 918 k. hold vetésterülethez viszonyítva alacsony volt: 5151 db, ami 4,7%-a az egész vetőgépállománynak. Ez abban leli magyarázatát, hogy a kukoricát többnyire gabona sorvetőgépekkel vetették, a vetőkorongok cseréjével és a felesleges csoroszlyák kikapcsolásával. A külön fészekbevető gépek elterjedése ez idő tájt még a kezdetén volt. A kukorica vetésterületének nagyobb részét az összeírás idejében is eke után kézzel, kapával vetették el, aminek oka egyfelől az olcsó és szinte korlátlan mennyiségű gyermek-napszámban, a részes művelési rendszer elterjedtségében, másfelől a gépi megoldások hiányosságában volt keresendő. Legtöbb kukoricavető gép volt 1935-ben az Alföldön, 3019 db, ahol az ország kukorica-vetésterületének 59,2%-át művelték. A Dunántúlon a kukoricaföldek 33%-án 1794 db és a klimatikus, valamint domborzati viszonyainál fogva kukorica termesztésre kevésbé alkalmas északi országrészben 338 db kukoricavetőgép került összeírásra. 78 L. 75. sz. ,izet.
