Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965)
IV. A vetőgép a kapitalizálódó mezőgazdaságban
magot kell befogadnia és azokat egymás után, egyenletes időközökben kiszórnia. A magvak helyzetének esetlegességei miatt azonban ez ritkán sikerülhetett az optimális szabályossággal. A magvak különben sem egyenként és nem egyenletes időközökben hullottak a vetőszerkezetbe, hanem a vetőcsatornában fellépő nyomás következtében gyakran összetapadtak, és kisebb-nagyobb csoportokban hagyták el a kiszóró nyílásokat. Ha pl. két egyenként hatszemes magcsoport hullott ki egymás után, utána több mint 10 cm üres sor keletkezett. Befolyásolták a magszórás egyenletességét a magvezetékek is, minthogy a mag a vetőszerkezetből való kilépés után ezeken a különféle szerkezetű csöveken keresztül hullott a barázdába, és addigi útja közben sok késleltető hatásnak volt kitéve. A minden irányban hajlékony, spirális acéltekercs magvezeték mozgékony volt, jól bírta az oldalirányú mozgást, amikor a rögzített tolókerekes vetőelemekből más-más fajta növényeket különböző sortávolságra kellett vetni, de könnyen eltömődött és hiba esetén nehéz volt javítani. A lánctölcséres magvezeték eltömődésre legkevésbé volt érzékeny, amellett házkörüli eszközökkel lehetett javítani, de a több alkatrészszel járó nagyobb súrlódás következtében tartóssága kisebb volt. A magszórás egyenletességét teljes mértékben egyik megoldás sem biztosította. A magvezető csőhöz illeszkedő vetőbarázdakapa, tehát a csoroszlya orra, maximálisan 6 cm mély magágy készítésére volt alkalmas azáltal, hogy minden kapa hegyére az azt tartó emelőkar 3—3y 2 kg súlya nehezedett, •azonkívül a karok végére függeszthető 0,7 kg-os súlyokkal a kapák terhelését kötött talajon növelni lehetett. 86 A 80-as években egy darabig használt Küzdényi-féle forgótárcsás vetősaruk, amelyek gazos táblákon, roszszul alátakart istállótrágyázás után a kóró, szalmacsutak aprításával végeztek jó szolgálatot, a gyakori elakadás miatt itthon nem váltak be, Amerikában azonban a talajművelés ottani fejlettebb viszonyai között jól használhatóknak bizonyultak, miért is ott még a századfordulón is gyártottak vetőgépeket a magyar forgótárcsás vetősaru szabadalommal. 87 A fecskefark alakú barázdát képező Yull-féle vetősaru is eltűnt a gyakorlatból, helyét a V-alakú barázdát húzó kapák foglalták el. Bevált újítás volt az erősebb kopás miatt cserélhető, Nicholson-féle megoldású vetőkapa-orr. 88 1885-ben egyik Károlyi-uradalomban a szokásos hegyes végű csoroszlyák mellett, 15 soros vetőgépen Yull-féle elszélesedő, szárnyas vetőkapákkal tettek 2—2 holdas kísérleteket. A szélesebb kapák után a vetés holdanként 97 kg szemmel és 54 kg szalmával többet termett. 89 A kapa működése a magágy mélységének befolyásolásával vált a vetés egyenletességének egyik 86 G. Kühne i. m. I. 283. f7 Thallmayer i. m. 208. 88 Lencz Ödön i. m. 89 Brogle József pesti gépgyáros hirdetéséből. GL 1886. 38. sz.
