Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965)

IV. A vetőgép a kapitalizálódó mezőgazdaságban

távú csoroszlyákra, sem mellső kormányszerkezetre. Rajtuk nem kellett vetőkorongot cserélni, ha aprómagvakat vetettek, mert minden sorvetőgépre felszerelhető, külön fű- vagy heremagládával rendelkeztek. Az amerikai gépszerkesztők a különféle magtárcsák helyett csak arra koncentrálhatták figyelmüket, hogy vetőszerkezetük sík és hullámos talajon is egyenletesen funkcionáljon. Amíg ugyanis az eddig ismert rendszerű vetőszerkezetek a magot kanalas, merítőkerekes vetőkorongjaikkal felmerték, felemelték és a vetőtölcsérbe öntötték, miközben gyakori volt a mag-utak eltömődése, addig az amerikai tológyűrűs vetőszerkezettel a mag „saját súlyánál fogva esik a vetőkészülékbe, melyben a körben forgó, belül bordákkal ellátott gyűrű, az ún. vetőgyűrű szállítja a magot tovább a kiömlő nyílásig". A magmennyiség szabályozására az amerikaiak részben átvették a cserélhető fogaskerék-rendszert, részben azonban megoldották azt a kiömlő nyílások egyszerű nagyság-állításával. A Hoosier-féle tolóhengeres vetőszerkezet

67 vetőházából a négyszög idomú tengelyen vízszintesen elcsúsztatható, hornyolt henger tolta ki a magot, a szórás mennyiségét a tengely eltolásának mértéke szabályozta. Az amerikai vetőgépeken a tengelyekre szerelt vetőelemek a magtorlódás elkerülése végett nem a vetőládában végezték munkájukat, hanem a magláda alá erősített, a vetőtengellyel összefogott tok-sorozatban, az ún. adagolóházban. Innét származott az „amerikai tokos vetőgép" elnevezés.

68 A tolókerekek bordazata a Hoosier-rendszerben vízszintes, a Yull-rendszerben ferde volt, utóbbi simább átfutást biztosított a magnak, kevesebb volt a beszorulás, törés, mint a vízszintes bordázat mellett. Ezekről a vetőszerkezetekről írta Sporzon Pál kissé túlméretezett lelkesedéssel, hogy „a mai vetőgépek már közel állnak a tökély legfelső fokához", mert síkon és lejtős talajon, bármilyen vontatás és bármilyen gépállás mellett egyenletesen szórják a magot. Az amerikai vetőgépgyárak 1882-ben a philadelphiai világkiállításon mutatták be az újfajta vetőelemeket, amelyek nagy feltűnést keltettek. Az európai kontinensen abban az időszakban a vetőgépgyártás meglehetősen eseménytelen volt új elgondolások tekintetében. A fejlettebb vetőgéptechnikával rendelkező országokban is a gabonaválság miatt lanyhuló érdeklődéssel vették tudomásul, hogy az eddigi vetőgépek csak sík és apróra elmunkált földön oldották meg a vetés gépesítését. Angliában ekkor még c/ A kor szakirodalmában nem volt egységes a vetőelemek elnevezése. Korong, kerék, tárcsa, henger: gyakran azonos alkatrészt jelölt. A vályú, borda, horony szavak is egyaránt jelölték a tolókerék felületi kialakítását. A tolóhengert Lázár Pál így és nyomókorongnak nevezi. Ugyanaz Wüst szerint tolókerék. Thallmayer többnyire, de nem mindig, a tolókerék elnevezést használja. Sporzonnál a nyomóhenger jelentette ugyanazt. Másutt vályús kerék, vályúzott vetőkorong, bordás tárcsa stb. nevek alatt fordul elő. 68 Európában a XVIII. századi Williamson-féle forgó bádogszelencés vetőszerkezetet is tok-vetőgépnek nevezték. 12* 179