Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 1. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1964.)

A gabonatermelés - Az aratás és hordás

kor nem hajtják fel az alsó kévét. Mások a kaparékot helyezik a kereszt alá, ez azonban nem valami sok, mert a lehető legtisztábban igyekeznek aratni. Legtöbbször visszahajtják a bujtatót vagy bujtatókévét, más néven alsókévét, hogy a kalász ne érje a földet és így a nedvességtől, romlástól megkíméljék. Erre rakják fejjel befele a vállkévéket, majd legfelülre helyezik a papot, amit a vállkévékbez kötnek le. így lesz az egész kereszt 18 kéve. A papot a második vállkévéhez erősítik, mert így nem tudja a szél elgórrá. A pap fejét úgy helyezik el, hogy a víz leszaladjon róla és a lehető legkevesebbet szenvedjen a nedvességtől. A kereszt összerakása mindig férfimunka, még a Hutákban is, csak végső szükségben végzi ezt el asszony. A tarló megtisztítása területünkön ugyanazzal a kis gereblyével történik, mint amivel a szénagyűjtést végzik. A nagy tarlóg ereblyét ismerik ugyan, de nem használják, annak ellenére, hogy a részesaratók a déli részeken gyakran találkoztak vele, sőt a kishutaiak csináltak is ilyet és szétszedve magukkal vitték Nyíregyháza környékére. Ujabban Radványban kezdenek tarlógereblyét faragni és használni. Az aratás elengedhetetlen kelléke a pálinka, még azok is, akik egyébként nem fogyasztanak, ilyenkor mindig visznek magukkal, mert azt tartják, hogy izzadás ellen nagyon jó és az erőt is fokozza. Aratáskor jobb koszton is vannak, az ebédet a szántóföldön fogyasztják el. Az éjszakát sohasem töltik kinn, mert a földek sehol sincsenek távol a falutól. A hegyköziek szántója mindig kevés volt, meg nagyon gyengén is termett, ezért emberemlékezet óta kénytelenek voltak elmenni kepére. 66. Aratás lóvontatásos aratógéppel. Nyíri. Dévai J. felv.