Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 1. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1964.)

A gabonatermelés - Az aratás és hordás

58. A kéve bekötése. Füzér. Dévai J. felv. következő kéve számára. A gazdák szívesen kötöttek nyaktekercsbe is, ezzel is jól haladt a munka. A kalásszal felfele tartott szálakat kétfelé veszik, majd csavarnak rajta egyet és már teszik is le a földre, hogy belefektessék a két vagy három markot (Fr.). A kötél összecsavarását kéveTcocsnak hívják (Ny.). A kéve bekötését a Hegyközben kézzel végzik és az emlékezet szerint csak nagyon szórványosan használtak kévekötőfát. Pálházán, Nyíriben említették, hogy ritkán előfordult és a csizmaszárban tartották. Máshol egyöntetűen tagadták, hogy itthon valaha is dolgoztak volna vele, bár a képesek jól ismerték. A mai munkamegosztás szerint a marokszedés mindig az asszonyok dolga, míg a bekötés a férfiaké, mert az nehéz és nagy erőt kívánó munka. De vannak olyan ügyes asszonyok, akik nemcsak felszedik a markot, hanem be is kötik a kévéket (pl. Ny., Kh., Nh. stb.) s ezt általában elismeréssel emlegetik. A már bekötött kévék összerakása többféleképpen történik. Régen, mikor öt-hat markos kévékkel dolgoztak, száraz időben egymásra rakták ezeket, hogy megnyomódjanak és a keresztben ne csússzanak olyan hamar és könnyen széjjel. Az egyes kisgazdaságokban, ahol a szépen végzett munkára különös gondot fordítottak, sokáig megmaradt ez az előzetes összerakás. Ilyenkor a keresztet csak a harmaton hordták össze, mert akkor nem pergett annyira a szem és nem tört a megereszkedett szál. A kévéket általában két sorban, farral rakják le a tarlóra, hogy megkönnyítsék a keresztek gyors összerakását, Ez ma annál is inkább könnyű munka, mert a kévék lényegesen kisebbek.