Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 1. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1964.)

A hegyközi földművelés változása és jellege

művelés jellegét próbáljuk meghatározni vagy legalábbis vázolni olyan formában, hogy néhány munkaeszköz, illetve munkamód kapcsolatait egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk. Az egykor itt használt feltételezhetően háromrészes kerülő eke kapcsolatai délre és északra egyaránt kimutathatók.

337 Ennek az eketípusnak megfelelőit északfelé még a lengyel területeken is követhetjük.

338 Tegyük még ehhez hozzá, hogy az ekevasat a régi világban, északról, Mecenzéfről kapták, a közeli homonnai (Zemplén m.) ekét pedig a kárpáti lemákok is sokáig szívesen vásárolták.

339 A teraszos szántás módjait a tőlünk északra levő területeken részleteiben nem ismerjük. De sokban megegyezik a hegyközi szántás azzal, amit a valahoktól jegyeztek fel. Hasonló a kő kiszedésének módja és a föld végén való összerakása. Mindez azonban a nagy távolság miatt inkább csak párhuzamként említem meg.

340 A gabonaneműek közül minden korszakban a búzáé, illetve a rozsé, egyes korszakokban feltehetően a kétszeresé volt a vezető szerep. A búzának is szívesen vetették azokat a fajtáit, melyek északról kerültek ide (pl. trencsénbúza). Az árpatermelés az előbbiekhez viszonyítva nem volt ugyan nagy jelentőségű, de ennek egyes fajtái is a szlovákok felé utalnak (tótárpa). A zabnak a vizsgált időszakokban való általános jelentősége, a lencse, a pohánka egykori nagyobb mérvű termelése a magasabb hegyvidéki jelleg mellett tanúskodik, éppen úgy, mint a krumpli gyors elterjedése és általános meghonosodása. A termesztett növények mindenesetre azt mutatják, hogy a Hegyköz földművelése a magasabb középhegységeknek felel ugyan meg, de sok vonatkozásban a magas hegységek növénykultúrájára emlékeztet, amit az állandó kapcsolatokon kívül a terület klímája és természetes növénytakarója is indokol. A munkaeszközök és módok többsége északfelé utal, de néhány délibb vidékekhez kapcsolódik. A trágyahordó saroglya rokonait északfelé találjuk meg.

341 Más a helyzet a területünkön használt kétféle kapával. Az egyik a kétágú, a hegyaljai szőlőművelés jellegzetes eszköze, ezzel végzik az első kapálást. Ez a Hegyközben az irtások, a pihentetett parlagok feltörésére szolgált, ennek fokával törik össze a szántóföldön a rögöket, ezzel kapálják be itt is először az egyre szaporodó szőlőket. A hegyközi laposkapa is megegyezik azzal, ami a hegyaljai szőlőművelésben általános.

342 Mindkét forma az északibb vidékeken is kimutatható.

343 Mindkettőnek jellegzetesen hegyvidéki, rövid nyele van. Kapcsolata a Hegyaljával könynyen magyarázható, hiszen a hegyköziek a Hegyalja szőlőinek állandó és nélkülözhetetlen munkásai közé tartoztak. A két kapaforma tehát egy nagyobb területet kapcsol össze és ott húzódik elterjedésének déli határa, ahol a Hegyalja szőlőborította lankái belesimulnak az alföldi síkságba. A sarlótípusok elterjedése eddig nem eléggé tisztázott irodalmunkban, de így is megállapíthatjuk, hogy a hegyközi sarlók igen közel állanak azokhoz, melyeket a kárpátukránoknál ismerünk.

344 Megfelelőket délfelé is találunk, éppen úgy, mint azokban a völgyekben, melyek az Alföldre észak—dél irányba torkollanak.