Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 1. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1964.)

A hegyközi földművelés változása és jellege

Ezek a változások, melyekből itt néhányat felsoroltam, a kapitalista fejlődésnek megfelelően, a Hegyköz földművelését alaposan átalakították. Mindezek azonban itt később következtek be, mint az ország más vidékein és sokszor még a háború közötti időszakra is átnyúltak. Ennek oka az, hogy az elaprózódott és az, ország egyik legsilányabb földjén tengődő parasztgazdaságok tőke hiányában a legkisebb újítást is csak hosszú évekkel, esetleg évtizedekkel az országos átlag után, akkor is csak nagy nehézségekkel tudták megvalósítani. Természetesen a hegyek közötti elzártság, a zord időjárás, a földesúri nagybirtok nyomása, mind hozzájárult a régi eszközök, módszerek konzerválódásához. Mindezek ellenére a változások zöme 1945-ig már lezajlott. De háromnyomású rendszer 1945 után kapta meg mégis a legnagyobb csapást, hiszen az újonnan osztott földeken már szabadgázdálkodást folytattak. Az utóbbi tizenöt évben az ekekapának néhány faluban történt jelentős térnyerése, a traktornak, a vetőgépnek inkább csak jelképes megjelenése azt is mutatta, hogy az egyéni gazdaságokban is megindult a fejlődés. A Hegyköz földművelésében alapvető változás indult meg akkor, amikor 1959—60-ban a falvak többségében megalakultak a termelőszövetkezetek. Eleinte a szántóföldi termeivények arányában jelentős eltolódás következett be, de lassanként visszatérnek az időjárás és földminőség megszabta korlátok közé. A nehezen megművelhető területek legelőként való hasznosítása megindult, a gyümölcstermelés területe egyre inkább növekszik. A háromnyomásos ugar nélküli rendszert a korszerű vetésforgók kiszorították. Ahol erre a lehetőség megvan, ott meggyorsult az agrotechnika fejlődése. A gépi szántás mellett a gépi vetés is egyre nagyobb tért hódít és a kézi vetés csak azokon a helyeken maradt meg, ahova a vetőgépet nem lehet felvontatni. Az aratógép az alig meghonosodott kaszát kezdi kiszorítani. Megszűnt a csűrben történő cséplés évszázados szokása és a gabonaneműeket a falu alatt vagy a földeken gépelik el. A cséplőgép mellett végzett munka a korábbi segítség helyett pontosan szabályozott munkaszervezeten alapszik. A tároló építmények (csűr, sop, állvány) korábbi szerepüket jórészt elvesztették. A kapásnövények esetében az ültetésnél bekövetkezett változáson kívül az ekekapa hirtelen térnyerése érdemel említést. Ez a néhány adat is világosan mutatja azt a változást, melynek során rövid idő alatt a földhasználatban a földművelés technikájában sok minden korszerűbbé vált. Mivel a változások nem minden faluban egyformán jelentkeztek, azért felvetődik a kérdés, hogy egységes-e a vizsgált terület földművelése? S valóban, ha a lényeges vonásokban egységesnek mondható is a Hegyköz földművelése, mégis észrevehetünk bizonyos különbségeket is. Először is különbözik az az ütem, ahogy a vizsgált területen a földművelés technikája és rendszere megváltozott. Ez részben összefügg a földek fekvésével, termékenységével. Azokban a falvakban, ahol legtermékenyebbek a földek (Pálháza, Füzérradvány) a változások (sarló—kasza, fa-