Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 1. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1964.)

A gabonatermelés - A szemnyerés

87. Régi és új csűrök a telkek végében. Pusztafalu. Balassa I. felv. A hegyközi kazalrakás akkor változott meg, amikor a kézi cséplést egyéb szemnyerő eljárások kiszorították. Régebben ugyanis, amikor elkezdték a tetőzetet vagy a leeresztést rakni, akkor továbbra is fejjel kifele helyezték el a kévéket, úgyhogy az egész hajazatban, farral kifele állottak a kévék, csak a legtetején volt három olyan sor, aminek a kalásza szabadon maradt. Ezt azért rakták így, mert régen a kévék sokáig maradtak a kazalban s ha nagy hajazatot hagytak, akkor a szem a többszöri megázás után kicsírázott és a kévék úgy összefonódtak, hogy csak kétágú kapával lehetett szétválasztani őket. Ez a hajazási mód sokkal több szakértelmet kívánt, nem is beszélve arról, hogy a kévéket farral kifele nehéz volt beemelni. Manapság a hájazat úgy készül, hogy a kéve feje kifele van, ezt azért lehet ma megcsinálni, mert legkésőbb augusztus végére úgyis elcsépelnek és nem kell a gabonát a kicsírázástól félteni (M.). A szemnyerés A Hegyköz földművelésében az elmúlt száz év alatt az egyik legnagyobb változás a szemnyerés területén következett be. Próbáljuk nyomonkísérni most ezeket a változásokat. A kezdetleges szemnyerő eljárások közül ismerik, de csak ritkán alkalmazták, a kalász két tenyér közötti ki dörzs öl és ét (Ny.). Ez az emlékek szerint csak a tarlón szedegető szegény asszonyok és gyerekek gyakorlatában fordult elő. Amikor egy csokorral összeszedtek a kalászokból,