Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2018-2019 (Budapest, 2019)

Szabó László: Adatok a cukorrépa hazai megjelenéséhez

termesztése, istállótrágya mennyiségének és felhasználásának növekedése) csak fokozatos és együttes alkalmazása vezethetett sikerre.

A vetésváltás talán legfontosabb növénye a cukorrépa volt. Klasszikus formáját a Young-féle norfolki négyszakaszos vetésforgó jelentette. Ebben a rendszerben a kötött növénysorrend (répa, tavaszi árpa, vörös here, búza) a növények számára kedvező környezeti feltételeket biztosított, és munkaszervezési, agrotechnikai szempontból is előnyös volt. A vetésforgórendszer hazai megismertetésében és népszerűsítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett a Festetics György által 1797-ben életre hívott első európai felsőfokú mezőgazdasági tanintézet, a keszthelyi Georgikon. Az intézményhez kötődő szakemberek mind szakirodalmi tevékenységük által, mind a kikerült hallgatókon keresztül meghatározó szerepet játszottak a hazai mezőgazdaság fejlődésében. A korábban már említett Nagyváthy János és Pethe Ferenc elkötelezett hívei voltak a vetésváltó földművelési rendszernek, és a vetésváltó gazdálkodást a „pallérozott” mezőgazdaság sarokkövének tartották. Pethe Ferenc a vetésforgóra való áttérés megkönnyítésére először egy egyszerűbb formát javasolt. Ez átmenetet jelentett a háromnyomásos gazdálkodás és a vetésforgó között. Már Angliában, a klasszikus norfolki négyes kialakulásakor is ismert volt egy módosított háromnyomású rendszer. Ebben az esetben az ugar helyét a répa foglalta el. Pethe Ferenc a hazai viszonyokhoz alkalmazkodva, kezdeti jelleggel a szegletes ledneket ajánlotta répa helyett. Ez sokkal jobban megfelelt egy átmeneti művelési rendszernek, mivel a lednek szerényebb talajművelési igénye hasonló a gabonáéhoz, és mint pillangós növény, a szerves trágyát is pótolta. A tangazdaságban viszont már számos osztott szakaszú, gyűjtő- és összetett szakaszú vetésforgót is alkalmaztak. A több, akár 15 szakaszból álló osztott vetésforgó már komoly lehetőségeket biztosított az egyedi igények kielégítésére is. Hasonló agrotechnikai igényű és hatású növények egy adott szakaszban kiválthatták egymást, de a répa szinte minden változatban helyet kapott.13

A cukorrépa az egyik legigényesebb termesztett szántóföldi növény. Kitűnő talajerőben lévő földbe bőséges istállótrágyával és műtrágyával kellett elvetni - őszi mélyszántás után tavasszal, megfelelően előkészített kerti talajba. Vetése két-három cm mélyre, 35-45 cm sor és 25-35 cm tőtávolságra javasolt. Ápolása a gyomosodástól függően többszöri sarabolásból állt. A fenti munkák megkövetelték a jobb és változatos eszközöket.14 Az új szerszámok között megjelent az exstirpátor, a kultivátor, a töltögető eke, a lókapa és a kettős eke. Különösen nagy jelentőséggel bírtak a mélyebb szántásra képes ekék. Fontos szempont volt az eke vonóerőigénye is. Általános törekvés volt, hogy hat-nyolc ökör helyett négy vagy inkább két ökörrel, esetleg lóval, egy ember irányításával lehessen szántani. Hazai próbálkozások is történtek a jobb munkát végző ekék kifejlesztésére. Pethe Ferenc

13 Pethe Ferenc: A’ Mezei Földművelésnek különböző módjai. In: Nemzeti Gazda (1805) 7.

14 Cserháti Sándor: Általános és különleges növénytermelés. II. Győr 1906. 247.

196