Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Zubor Ferenc: A szervezett magyar galambtenyésztés szakirodalma és tárgyi emlékei a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban (1882-1918)
„országos” jelzőt, hatókörük inkább tekinthető - Budapestre és néhány nagyobb vidéki városra koncentrálódó - helyi jellegűnek, mint országos méretűnek.70 Az 1914 és 1918 közötti időszakban a galambtenyésztést felkaroló korabeli szaklapok közül a Szárnyasaink, a Szeged-vidéki baromfitenyésztő és a Baromfitenyésztők Lapja továbbra is megjelentette színvonalas cikkeit. A GOE és a „Columbia-kör” szervezeti életét tekintve viszont 1914 őszétől a korábbiakhoz képest sokkal inaktívabbá vált.71 A dualizmus időszakában az Osztrák-Magyar Monarchia határain átívelő galambkereskedelmet és forgalmat 1914-ig csupán a Wekerle Sándor miniszterelnöksége alatt kiadott, „a galambok behozatalának korlátozásáról” szóló 1908. évi 2.596 számú rendelet szabályozta. A rendelet a Monarchia két államának szerződéses vámterületére hatósági engedéllyel tette lehetővé élő galamb behozatalát. Az állam területére irányuló szállítmányok ügyében - az államhatáron már felmutatandó — engedélyért a mindenkori pénzügyminiszterhez kellett fordulni „a feladó és a címzett nevének és lakásának, valamint a galambok fajtájának és számának s behozataluk céljának megjelölése mellett.” Az engedély nélkül érkező szállítmányokat azonnal visszautasították. A rendelet egyébiránt a kihágási cselekményt elkövetőre tizenöt napig terjedhető elzárást és kétszáz koronáig terjedhető pénzbüntetést helyezett kilátásba. A szabályozás alkalmasnak látszott a közepes vagy gyengébb minőségű tenyészanyagnak az országtól való távol tartására, másrészt biztosította - ahogyan azt Rulf Géza, a „Hungária” Postagalamb Tenyésztők Országos Szövetségének későbbi elnöke 1908-ban megfogalmazta - „az országot attól, hogy az ország biztonsága idegen országokból származó postagalamboknak itten való feleresztése által állandóan veszélyeztetve ne legyen, s hogy a postagalambokkal való csempészetek is megszűnjenek a vámhatárokon.”72 Az I. világháború kirobbanása a magyar galambtenyésztést közelről érintő rendelkezést hívott életre. A Tisza István miniszterelnök kézjegyével ellátott „A m. kir. ministerium 1914. évi 5477. M.E. számú rendelete, a postagalambok tartásának korlátozásáról és egyéb állatok hírhordásra való használatának betiltásáról” szólt. Az intézkedés postagalambok tartását a Magyar Királyság egész területén csak hatósági engedéllyel tette lehetővé, amelyet kizárólag „az I. fokú rendőrhatóság” adhatott meg „a katonai területi parancsnokság hozzájárulásával”. A ren-70 A röp-, dísz- és haszongalambfajtákat tenyésztő galambászok külön fajták szerinti összefogásának létjogosultságát támasztotta volna alá a századforduló utáni évek több kezdeményezése is. Közülük az 1904 áprilisában Szendy János vezette Pávagalambtenyésztők Szövetségének, illetve a Sáska Gedeon elnökletével 1915 januárjában szerveződő „Budapesti VIII. kerületi budapesti gólyás, bécsi egyszínű és szívhátú galambkedvelők körének” megalakulása emelhető ki. 71ABOE 1904-1944 között fennálló szaklapja számol be a korszakban 1914. július 22-én utoljára megrendezett Fiume Budapest közötti postagalambverseny eredményeiről. (Baromfitenyésztők Lapja 9. [1914: 14. sz.] 224.) 72 Rulf Géza: A galambok behozatalának korlátozása. In: Baromfitenyésztők Lapja 6. (1911: 10. sz.) 147-149. 250
