Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Szőllősy Gábor: Archaikus szíjgyártó megoldások egy régi típusú szügyhámon a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár gyűjteményében
mutatkoztak be a hortobágyi csikósok, az azóta is világszerte népszerű csikósbemutatójukkal. Az írásunk témájául választott fogatos szerszámot is itt láthatta először a közönség. (1. kép) A „szegedi hám” a szájhagyomány szerint Pettkó-Szandtner Tibor: A magyar kocsizás (Bp. 1931) című könyve alapján készült. Kétségkívül erősen hasonlít a könyv 40. és 42. ábráján közölt szerszámokra, de egyikkel sem azonos, vagyis nem a könyvben közölt szerszámok valamelyikének pontos másolata, hanem egy önálló darab. (2-3. kép) A szerszám elkészítésében olyan fokú szakmai rutin nyilvánul meg, ami arra utal, hogy a mester az alkalmazott fogásokat nem könyvből tanulta, hanem a hagyományból, a szakmai praxisból ismerte. A szegedi Móra Ferenc Múzeum fogatos szerszámait tanulmányozva egyértelműen megállapítható, hogy a mi hámunkon megjelenő archaikus megoldások, díszítések Szegeden és környékén a „magyar szörszámok” jellemző sajátosságai. Hasonló megoldásokat láthatunk Börcsök Lajos szegedi és Gyifkó Károly kisteleki szíjgyártó mesterek munkáin, de Gyifkó Gyula Kistelken még az 1990-es években is készített ilyen szerszámot. (Szabó Imre mesterről sajnos nem sikerült közelebbi adatokat találnom, de vélhetően rokonságban állt azzal a Szabó István szegedi szíjgyártóval, akinek több tárgyát őrzi a szegedi Móra Ferenc Múzeum, és akitől Bálint Sándor is gyűjtött adatokat az „A szögedi nemzet” című munkájához.)2 Az egy pár lóra való teljes fogatos szerszám eredetileg a Komáromi Állami Méntelep tulajdona volt. A lótenyésztés 1961-1962. évi állami átszervezése során az állami méntclcpek hálózatát felszámolták. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1962-ben könyvjóváírással vette át az Országos Lótenyésztési Felügyelőségtől a szóban forgó lószerszámot, ami 62.83.1. leltári szám alatt került be a múzeumi nyilvántartásba. A kettes fogathoz való (páros) szerszám részei: két db kantár, két db szügyhám kötél istrángokkal, két db nyakló, két db bőr kötőfék és egy kettesfogathoz való hajtószár (4. kép). Már a szerszám összeállítása is régies vonásokat mutat: nem rúdtartó szíj jár hozzá, hanem nyakló, de a nyakló nem az igás fogatokra jellemző lánccal vagy kötéllel csatlakozik a rúdvégvasaláshoz, hanem szíjjal. A kantár mellett kötőfék is tartozik a garnitúrához, ami arra utal, hogy az ilyen szerszámokat hosszabb - esetleg több napos - utazáshoz is használták. Maga a szerszám natúr színű, növényi cserzésű bőrből készült, sima sárgaréz csatokkal és lapos gomb veretékekkel, de csipkés alátét szíjakkal. A csatok sajátossága, hogy eredetileg nem csatnak készültek. Egy közönséges réz karikára hajlítottak egy csatnyelvet és csatként bevarrták a szíjazatba a megfelelő helyre. A natúr színű bőr és a réz karikából készült csatok használata általános volt a szegedi és Szeged környéki szíjgyártók 2 Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete 2. rész A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1976-77/2. Szeged 1977. I 211 I I
