Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Kónya Péter: Adatok a szőlő- és bortermeléshez a ma már nem létező északi bortermő területeken Zemplén és Ung vármegyében
község a 18. század elején összesen 52 és 'A hold mezőgazdasági földön és 19 kapás szőlőn gazdálkodott. Négy jobbágy művelt akkor négy kapás és 19 három kapás szőlőt.42 Az 1720. évi összeírás azonban Kaluzsán már semmilyen szőlőt nem említett, de ugyanakkor megnőtt a jobbágytelkek száma és a használt földek terjedelme.43 Más adatokat mutat viszont az ungi dicaösszeírás 1738-ból. Az ottani öt jobbágy- és két zsellérháztartás 175 köböl szántóföld mellett 19 kapás szőlőn is gazdálkodott.44 Egyértelmű, hogy a klokocsói szőlők csak kiegészítő foglalkozást jelentettek a helyi lakosság számára. Nem voltak elegendők a birtokosaik eltartására, cs bizonyosan ezért 1757-ben elhagyta telkét az egyik borász, Hudák György.4' A klokocsói szőlők a 18. század alatt végig használatban voltak, és Mária Terézia úrbérrendezése is említi, akkor azonban már eléggé elhagyatott állapotot mutattak ki.46 A klokocsói jobbágyok saját szőlőikben és kertjeikben termeltek bort, amelyet az urbárium szerint csapolhattak saját hasznukra Szent Mihály napjától Karácsonyig.47 1786 előtt a klokocsói szőlők átmenetileg elpusztultak, a jobbágyok viszont továbbra is megtartották borkimérő jogukat évi három hónapig.48 A 18. század végétől újból elterjedtek a szőlők a klokocsói határban, annak ellenére, hogy több úrbéri adat (1786-ból s mások) pusztának minősítette. Ugyanis 1791-ben újból említenek harmadosztályú szőlőket a község határán, éspedig 14 kapás terjedelemben, hasonlóan 1795-ben és 1799-ben kilenc kapás és 1804-ben 10 kapás szőlőt.49 A szőlők azonban nem sokáig léteztek, és legkésőbb 1821-ben újból elpusztultak. Az urasági összeírás szerint annak idején a helyi jobbágyok Kaluzsa határán művelték a szőlőket.50 Még több, helyi jelentőséget túlhaladó borvidék terült el a kora újkorban Zemplén vármegye területén, pontosabban Felső-Zemplénben. Egyikük közvetlenül Gálszécs mezőváros szomszédságában volt, ahol az Eperjes-Tokaji-hegység déli lejtőin termett a szőlő. A szőlőket Gálszécsen a 16. századtól említik a források.51 Akkor sem, később sem volt azonban a borászat a mezőváros fő vagy domináló foglalkozása. A lakosság főleg mezőgazdasággal és iparral foglalkozott. Az 42MNL OL Budapest, HTT, 3121, s. 144: Országos összeírás 1715. 43 Ugyanott. 44KAL, Beregszász, F 4 Zupán uzskej stolice, 03: Szobránci járás adóösszeírása, 1738. 45KAL, Beregszász, F 4 Zupán uzskej stolice, 03: Elszökött jobbágyok kimutatása, 1728, 1748 5, 1757-58. 46MNL OL Budapest, HTT, Klokocsó urbáriuma, 1774. 47 Ugyanott. 4SMNL, MÓL Budapest, HTT, Klokocsó urbáriuma, 1774, 1786. 47 Kárpátaljai Állami Levélt, Beregszász, F 4 Zupán uzskej stolice, 05: Klokocsó adóösszeírása, 1791, 1795/96, 1799 a 1803/1804. 50SAPresov, SM 1588: Gróf Waldstein Manó birtokösszeírása, 1821. 51 Ulicny, Ferdinand: Mestecko Secovce v 15.-16. storocí. In: Secovce (Ed. Ordos, J.). Secovce 1998, 45. 157
