Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Rüsz-Fogarasi Enikő: Kolozsvári kora újkori sütőházak
az nem jelenti azt, hogy a házában vagy háza mellett ne volt sütőkemence vagy sütőház, hanem csupán azt sugallja, hogy szokás szerint a mindennapi kenyere más által működtetett sütőházból van. A kenyeret piacról is be lehetett szerezni. Vannak viszont olyan jelentős polgárházak, amelyek elképzelhetetlenek lennének sütőház nélkül. Jelentős példája lehet ennek a jelenlegi unitárius püspöki rezidencia, amely a 17. század végén a Wesselényi család birtokában volt, ahol a jelentős falkutatások mellett alapos régészeti ásatásokat is folytattak a közelmúltban, amelynek előzetes eredményei számunkra komoly eredményekkel kecsegtetnek, ugyanis egy olyan sütőházat találtak, ahol iker-sütőkemence állt.62 A ház leltára is alátámasztja a régészeti eredményeket, ugyanis sok más mellett sütőházat jegyeznek fel, amelyben két kemence állt, ezen kívül egy szakasztó hosszútábla (bizonyára asztal), egy teknő alá való székláb, két lapát és egy záros ajtó volt.63 Azonban kevés a feltárt kolozsvári polgári ház és részletes leltárral rendelkező ingatlan is, de még ennél is rosszabb a helyzet a közölt eredmények terén. A jelenlegi forrásismeret alapján úgy gondoljuk, hogy a polgári házak hozzátartozóiként a sütőkemencék, vagy a háztól elkülönült sütőház már rendkívülinek számítanak, csak a nagyobb háztartásokra jellemzőek. A város kenyérellátásának intézményes részéért a cipósüttetők feleltek, ezek a város vezetése által kiszemelt, választott személyek a városi tanács szükségére való kenyeret intézték. A feladatuk volt a vendégeknek, a tanácsi alkalmazottaknak hivatali asztalaira, némelykor a salaristáknak kirendelt péktermékek elkészültének lebonyolítása, elszámolása és ezekről való számvetés. A cipósüttetők például az 1648-as évben 6691 fehér cipót és 8198 abrakcipót számoltak el.64 Ezen számadások tükrében a városháza évi kenyérigénye az ispotály sütőházaiban évente sütött kenyerek többszöröse volt. Amikor valakinek a városi tanács nagyobb mennyiségű cipót rendelt, azt külön feljegyezték, így 1648-ben Gábor deáknak 482 fehér és 183 abrakcipót rendelt a városi tanács,65 nem tudni milyen alkalomból vagy célból. A város malmaiból való lisztet süttették meg a cipósüttetők a városban lévő valamelyik sütőházban, de nem az ispotály sütőházában. Ez azért is különös, mert az ispotály maga városi adminisztráció alatt állt. A választ csupán találgatni tudjuk, lehetséges, hogy a jobb, biztosabb minőség vezérelte őket ez irányba, vagy a városi tanácsban lévő személyek érdekeltek voltak az általuk működtetett sütőházak felé irányítani a megrendelést. A kora újkori Kolozsvárott a kenyeret a piacon is meg lehetett vásárolni. Láttuk, hogy amikor a nagy vendégfogadások alatt a sütőházakban megsüttették a kenyereket és cipókat, és elfogytak, a szükséges hiányzó részt a piacról szerezték be.66 Egy 62 Lupescu Radu, Kovács Zsolt, Furú Áprád kutatásainak eredményeit türelmetlenül várjuk. “Kolozsvári Állami Levéltár, Wesselény Családi Levéltár, Leltár. “KvSzám, 1648. “KvSzám, 1648. “KvSzám, 1618. 14b, XX. 150
