Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Orosz István: A magyar agrártörténet-írás múltja és mai lehetőségei
s feladatának tekintette azoknak a forrásoknak feltárását, amelyek alapján idővel meg lehet írni a magyar mezőgazdaság és az agrártársadalom történetét. Az 1894 és 1906 között kiadott folyóirat első szerkesztője, Paikcrt Ignác úgy vélte a politikai történelemmel szemben a földművelő néppel, a birtokos nemességgel és a jobbágysággal kell foglalkozni, mert ezek fejlődése „a tulajdonképpeni nemzet történelme”.4 Az ő múltjuk dokumentumait kell feltárni, ez a folyóirat feladata. Ebben a munkában nagy szerepet vállalt Tagányi Károly, a másik szerkesztő, Acsády Ignác, majd Takács Sándor piarista szerzetes. Tagányi a földközösség történetéről írt máig is meghatározó müvet,5 megalapozta az agrár-etnológiát, s ráirányította a figyelmet az erdészet történetére, Acsády maga is a jobbágyságról írott könyvét tartotta a legfontosabbnak,6 Takács Sándor pedig a korai újkor mindennapjainak életét tárta fel élvezetes esszék formájában. A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle szerkesztőihez és munkatársaihoz hasonló nézeteket vallott Balás Árpád, a Mezőgazdasági Múzeum első igazgatója is, amikor azt tekintette a múzeum feladatának, hogy „a mezőgazdaság fejlődését történelmi szempontból általános irányban kövesse”.7 Új helyzet alakult ki a trianoni béke után, Magyarországon is megszületett az európai színvonalú agrártörténet. Ennek első nagy mestere Domanovszky Sándor és Művelődéstörténeti Intézete a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen. Az ő tanítványai írták 1930-tól kezdődően azokat az uradalomtörténeteket, amelyek megalapozták az európai mércével is mérhető magyar agrártörténetet. Jármai Edittől és Bakács Istvántól Tholt Juditon át Wellmann Imréig és Berlász Jenőig a legkiválóbb fiatal történészek vállalkoztak gazdag levéltári források alapján a földesúri uradalmak múltjának bemutatására. Az uradalmak mellett a Domanovszky-iskola tagjai más területre is kiterjesztették kutatásaikat: először vonták be a vizsgálódás körébe egy alföldi mezőváros múltját, a reformkorban már fontos szerepet játszó ún. szerződéses jobbágyok történetét, a jobbágyok állami adózását stb.8 Domanovszky tanítványai, újabb kutatókkal kiegészülve (Kring Miklós, Sinkovits István, Szabó István) nem politikatörténeti alapon összefoglalták a magyar történelmet a Magyar Művelődéstörténet köteteiben, amelyekben a birtokos nemesség és a jobbágyság valóban az agrárélet két egymást kiegészítő tényezőjeként jelent meg.9 De az 1930-as évek végére 4 Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1. sz. 1894. Bevezetés, 1. 5 Tagányi Károly: A földközösség története Magyarországon. Budapest 1950. 6Acsády Ignác: A magyar jobbágyság története. Budapest 1948. 3. kiadás 7 Idézi: Matolcsy János: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum agrártörténeti kutatómunkájának 75 éves mérlege. In: Agrártörténeti Szemle, 1971/1-2. 196. 8Wellmann Imre: Mezőgazdaság-történetünk új útjai. Domanovszky Emlékkönyv. Budapest 1937. A történetírás általános fejlődésére: Gunst Péter: A magyar történetírás története. Debrecen 2000. A Domanovszky iskolára: Glatz Ferenc: Konzervatív reform: Klebelsberg, Domanovszky, Szekfü, Hóman, Hajnal. Budapest 2016. 239-240.; Romsics Ignác: Történelem, történetírás, hagyomány. Tanulmányok és cikkek 2002-2008. Budapest 2008. 185. ’Glatz Ferenc: i. m. 238. 121
