Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Pócz Dániel: A magyar parlagi kecskéről
A magyar parlagi kecskéről PÓCZ DÁNIEL Van egy háziállat-fajtánk, amely a Kárpát-medencében mellettünk eltöltött 1000 éve után most, ebben a fejetlenül (előre?) rohanó világban végleg letűnni készül. Mostohán bántak vele a mindenkori döntéshozók, ezért kihasználva meghökkentő alkalmazkodóképességét, roppant szívóssá nevelte magát. Azonban tulajdonságait nemhogy megsüvegeltük volna, hanem jó párszor kimondtuk rá az ítéletet: jobban tejelő, nagyobb húshozamú, selymesebb szőrű idegen fajták bakjaival kell létjogosultságát biztosítani. Kivitelezhető gondolat, amit sok, időről-időre megkezdett, majd elhamvadt kísérlet igazolt - csakhogy onnantól kezdve már nem a mi parlagi kecskénkről beszélnénk, akinek létrejöttét semmiféle elhatározott tenyésztőmunka nem kísérte: a honfoglalók kecskéi egybeforrván az itt élő népekével, ők is hont foglaltak. A kecske szó első hazai említése 1256-ból származik Noghkechkes helynévként. Fajnévként, mint gyűjtőfogalom jelzős szerkezetben szerepelt (bakkecske, meddő kecske, fejős kecske, kiskecske), különböző írásbeli és fonetikai eltérésekkel (kegke, keske, kechke, ketske, keczkéczké). A capra, kapra, kápra alak a latinból eredeztethető, mely a román nyelvben tovább élt, ám érdekes, hogy elsősorban a nőivart jelölte. A latin capra (femin.) caper (masc.) alakja nem terjedt el. A hím neve bak (1395:boch), cap (Erdélyben, Moldvában, Havasalföldön), baksa (Székelyföldön), cáp (Felvidéken), és létezik a caff forma is. A cap szó valószínűleg a vlach pásztorok ajkán terjedt el, ám az 1500-as évektől a heréit hím meg-nevezésére, megkülönböztetve a baktól, a kettőt egymás mellett használva („kecske bak...eöregh czapp”: Fogaras, 1632).1 A Bakonyban a heréit bakot, a Dunántúl északi részén a rosszul, vagy öregen heréit állatot nevezték így. Szap formában 1590-től főként az északi vidékeken záp (romlott) szavunk terminológiájaként jelent meg s a heréit, vagy verekedés során nemi szervein megsérült hímet illették vele. Az Alföldön a heréknek ürükecske volt a neve. Kiegészítésként jegyezném föl, hogy a Murmelius- féle szójegyzék 1533-ban „monias keczke” néven jegyzi a kecske hímjét. A monyos kecske közkeletű elnevezés volt a bakra - a mony tojást jelentett, amiből kialakult a here jelentés is, így illetlen kifejezéssé vált és a szó csaknem kihalt. (Helyette a tojás szót kezdték használni, ami a tojik igéből képződött.) Gyanítom, hogy a fent említett terminusnak köze lehetett a monyhoz, mint heréhez, bár ez a feltételezésem még nem nyert teljes bizonyosságot. Az ivarérett nőstény neve jerke, de előfordult az anyakecske, fejős kecske, nőstény - kecske, amely elnevezések Erdélyben is léteztek a kápra, capra mellett. 1 Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon. Miskolc, 1981. 25
