Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)

Tanulmányok - Tóth-Barbalics Veronika: Az 1891. évi lóverseny-fogadási visszaélések és a turf megítélése a hazai sajtóban és politikai életben a századfordulón

zésével bizonyította a totalizator 1885-1890 között nagy arányú fejlődését.29 Halász Sándor közgazdász ebben a tanulmányában a különböző névértékű fogadási jegyek 1885-1890 közötti eladási számára alapozva megállapította, hogy a totalizatőrön fogadók túlnyomóan a lakosság „anyagilag nem független részéből" kerülnek ki (kishivatalnokok, iparosok, munkások). Ezen az sem változtatott, hogy a Lovaregylet 1886-ban megszüntette az 50 krajcáros fogadási tételt, és a legkisebb összeg, amiben fogadni lehetett egy forint lett. Az így kieső fogadások ugyanis több fogadó összeállásával egy forintos tétekké „csoportosultak át”.30 A totalizator támogatói ezzel szemben azt hangoztatták, hogy a pesti pályán fogadók száma (3000 személy) csak ötödé a Bécsben fogadók számának, és a Monarchia a fogadóknak a népességhez viszonyított aránya tekintetében messze elmarad a nyugati államoktól.31 Hangsúlyozták: a fogadási intézmény azáltal, hogy a Magyar Lovaregylet a teljes bevételt visszaforgatja a lóversenyzésbe, a Magyarországon nem létező állami lótenyésztési adópótlékot helyettesíti.32

Herman beszédére a Szabadelvű Párt sorából elsőként a fiatal, a képviselőházban második parlamenti ciklusát töltő Tisza István reagált, aki (bár erre beszédében nem utalt) maga is angoltelivér-tenyésztő, úrlovas és a Magyar Lovaregylet tagja volt.33 Rámutatott, hogy a totalizator eltörlése azt eredményezné, hogy a közönség továbbra is fogadna, de magánfogadóknál, a Lovaregylet így elesne a bevételtől, amelyet versenydíjakra és a lótenyésztés előmozdítására fordít. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a totalizator „a mai viszonyok között lótenyésztésünk egyik leghatalmasabb és legcélszerűbb támasza”. Totalizator nélkül nem lennének versenyek, versenyek nélkül nem lenne telivérló-tenyésztés, ennek hiányában pedig hanyatlásnak indulna a „népies lótenyésztés” is. Nem tagadta, hogy vannak fogadási visszaélések, ezek ellen rendőri fellépést sürgetett, és támogatta a pénzügyi bizottság a fogadások megadóztatására vonatkozó javaslatát. Széchenyi Aladár gróf (az ülésről távollévő Széchenyi Pál gróf miniszter fia, kormánypárti képviselő, a Magyar Lovaregylet tagja)34 kijelentette, hogy Széchenyi István nem eltűrendőnek, hanem szükségesnek (bár szükséges rossznak) tartotta a fogadásokat és azt a nézetet vallotta, hogy az államnak nem az a feladata, hogy az egyesek fölött gyámságot gyakoroljon, hanem hogy a közjót és közérdeket támogassa.35 Wekerle Sándor pénzügyminiszter nem tagadta, hogy a totalizator hazai megadóztatása jóval alatta marad a totalizatőrre több külföldi országban kirótt adó mértékének. Ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy a kormány fellép a szegényebb rétegek körében tapasztalha29 KN 1887-92 19. köt. 409. ülés (1890. nov. 17.) 342-343.

30 Halász S, 946-948.

31 A fogadásokról. In: Vadász- és Versenylap 35. (1891: 68. sz. [szept. 27.]) 415.

32 A totalisateur. II. In: Vadász- és Versenylap 34. (1890:11. sz. [márc. 15. ]) 90-91.

33 Geszten már Tisza István atyjának, Tisza Kálmánnak is volt ménese. A szaksajtó 1888-as híradása szerint „miniszterelnökünk Geszten egész passióval és alapos szakértelemmel folytatja a lótenyésztést”. Lótenyésztési bugdetünk az országgyűlésen. In: Vadász- és Versenylap 23. (1888: 76. sz. [dec. 7.]) 597.

Az 1900-as évek elején Tisza István kezelésében Geszten kb. 200 egyedből álló ménes volt, 40 angol telivér illetve félvér kancával, 2 ménnel és kb. 50 növendékkel. Magyarország vármegyéi és városai. Szerk. Borovszky Samu. Bihar vármegye és Nagyvárad. „Apolló” Irodalmi Társaság, Budapest [1901]. (Magyarország monográfiája) 328.

Tisza István neve szerepel a Magyar Lovaregylet 1891. évi közgyűlésein részt vett tagok névsorában, az év végén beválasztották a 30 fős választmányba, amely megvizsgálta és megvitatta az egylet költségvetését és számadását, valamint döntött új tagok felvételéről. Szenvedélyes lovasként ismerték, de a pesti lóversenyeket ritkán látogatta. Benda Jenő: Tisza István mint sportsman. In: Starttól a célig. Szerk. Krúdy Gyula, Pálmai Henrik. Légrády, Budapest 1922. 88-91.

34 Széchenyi Aladár gróf részt vett és felszólalt a Magyar Lovaregylet 1892. május 9-i közgyűlésén. Jegyzőkönyv a Magyar Lovaregylet 1892. május 9-i közgyűléséről. MMgM AI 8182.

35 KN 1887-92 19. köt. 409. ülés (1890. nov. 17.) 336-341.

155