Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)

Tanulmányok - Szőllősy Gábor: A szegedi Rákóczi-szobor lova

A korabeli közvélemény kedvezően fogadta a szobrot, de voltak kritikus hangok is, például Soós Aladár kritikája a Szegedi Naplóban: „Nem naturalisztikus jelmezek kellenek nekünk, hanem legendába mélyített, művészetté fokozott történelem”,6 Lyka Károly mértéktartó dicsérettel illette: „A mű párját ritkító megtestesítése a müncheni akadémiai realizmusnak”.7

A szobor 1930-ban került az Aradi vértanúk terére, ahol mai is látható.

A MODELLEK: LÓ ÉS LOVAS

A lovas modelljéről nagyon keveset tudunk. Tóth Attila szerint a művész „Rákóczi alakját és portréját egy Vékes Imre nevű daliás bajszú szegediről mintázta”.8 Ifjabb Vastagh György kéziratos önéletrajza alapján az valószínűsíthető, hogy Rákóczi alakjának megmintázásához nem vett igénybe élő modellt. A fejedelem viseletéhez, fegyverzetéhez, és a lószerszámhoz Bécsben, a Kunsthistorisches Museumban folytatott kutatásokat.9

Ha egy képzőművész - akár festő, akár szobrász - lóháton akarja ábrázolni Rákóczit, és történelmi hitelességre (is) törekszik, óhatatlanul szembekerül azzal a problémával, hogy milyen lovat adjon a fejedelem alá10. A Rákóczi-szabadságharc ugyanis pont abba az átmeneti korszakba esik, amikor Nyugat-Európa már felfedezte a spanyol és dél-itáliai lovak előnyös tulajdonságait (viszonylag tömeges test, tetszetős küllem, elegáns mozgás, nagy tanulékonyság) és széles körben használta azokat, kivált a főúri réteg. A magyarok viszont - sajátos katonai helyzetük miatt - továbbra is a keleti eredetű (moldvai, török, krími tatár, arab), kisebb testű, kitartó, gyors, fordulékony lovakat részesítették előnyben.11 A kérdés tehát olyan módon vetődik fel, hogy a fejedelem arab jellegű vagy spanyol jellegű lovon üljön-e.

Az agrártörténeti szakirodalomban találunk adatokat arra, hogy II. Rákóczi Ferenc a saját méneseibe Moldvából, a Krímből, sőt Arábiából hozatott lovakat.12 Ezek az adatok kellőképpen indokolják Benyovszky István, Veszprémi Endre festők vagy Veres Gyula Alpár szobrász döntését, akik arab lóra ültették Rákóczit.

Ugyanakkor Georg Philip Rugendas spanyol jellgű lovon ülő kurucokat ábrázoló metszetei, valamint a korszak általános európai főúri divatja ugyanilyen mértékben indokolja Pásztor János, Somogyi József vagy Koltai László döntését, akik viszont spanyol jellegű lovat adtak a fejedelem alá, akárcsak ifjabb Vastagh György.

Vastagh a ló mozgásának azt a pillanatát ragadta meg, amikor az lépésből lendületes ügetésre vált13, miközben a lovasa éppen bal felé fordítja. A fordulatot egy sajátos kantárszár-kezelési technikával hajtja végre: nem a belső szár meghúzásával, a zablán keresztül fordítja a lovat, hanem a ló nyakát a külső szárral befelé megtolva hajtja végre a fordulatot. Ez a szobron teljes pontossággal megjelenik: a bal szár lóg, a jobb szár ráfeszül a ló nyakának oldalára. A ló fordításának ezt a módját manapság a „hivatalos” sportlovas szemlélet szabálytalannak tekinti, így főleg western-lovasoknál találkozhatunk vele, de Széchényi Dénes szerint az egy kézbe fogott szárak-6 Tóth Attila: 1993.44.

7 Lyka Károly: 1954.44.

8 Tóth Attila:1993. 44.

9 Vastagh Csilla szíves szóbeli közlése. 2012. május 3.

10 Zimmermann Ágoston: A lovas szobrok lovai: Adatok a ló plasztikus ábrázolásához. Budapest 1913.17.

11 Gaál László: A magyar állattenyésztés múltja Bp. 1966. 204-205.

12 Gaál László: 1966. 207.

188