Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)

Tanulmányok - Vörös Éva: Egy gyűjtemény - két fotográfus - négy helyszín. Állami ménesbirtokokról készült fotográfiák a 19. század utolsó évtizedéből

ÖSSZEGZÉS A tanulmány elkészítésével kapcsolatban további feldolgozási lehetőségek merül­tek fel, melyek kihasználása sokkal összetettebb, mélyebb kutatást von maga után. Muzeológiai szempontból fontos, hogy a magyar mezőgazdaság képi forrásainak átfogó vizsgálatával ne csak egy idővonalat tudjunk összeállítani, hanem egyúttal pótolhatóak legyenek a fényképek még pontosabb adatolásai; hiszen így az egyes tárgyi vonatkozások utólagos kiegészítései jelentős értéket, rangot adnak az egész gyűjteménynek, amely így könnyebben használhatóvá válik. A kutatás másik lénye­ges hozadéka, hogy egy ismert fotográfus, Ellinger Ede eddig ismeretlen fényképei kerültek nyilvánosságra, ezzel is tágítva a magyar fotográfiatörténet határait. A tanulmányban ismertetett fényképeket mindkét fotográfus megrendelésre készí­tette. Ugyancsak érdekes lehet a mai mezőgazdászok számára is a rengeteg adat, amely - ugyan egyedi látásmóddal, de mégis rendszerezte az állami ménesbirtokokra vonatkozó fényképek sorát. Egy lényeges kiegészítést azonban rögzíteni kell: a több mint száz éves fényképek állapota sok esetben nem megfelelő. Az egykori kiállításokban az erős fény, a hőmér­séklet ingadozása következményeként károsodások jelentek meg. Ezen a helyzeten sokat segít a mai korszerű gyűjteményi tárolás és a műtárgyvédelmi szempontból hasznos digitalizálás. Az itt közölt fényképek esetében is feltűnik, hogy a fotográfus „belejavított” a kész képbe, hogy az elkészült mű még tökéletesebb minőségű legyen. Jól látható tartalmi elemet retusált ki példáué ló mellől. Mindez teljesen elfogadott technikai megoldás volt akkoriban is, noha utólagos hatása gyakran az eredeti fény­kép látványát jelentősen rombolja. Végezetül, a tanulmány megírásában egy személyes elhatározás is vezetett. Nevezetesen mind az egykori, mind a jelenkori Magyar Mezőgazdasági Múzeum hangsúlyozottan foglalkozott a hazai lótenyésztés tárgyi, írásos és képi emlékei­nek gyűjtésével, őrzésével és feldolgozásával. Az elmúlt néhány évben a kiállítások készültével, illetve a különböző ún. „lovas” témák feldolgozásával kapcsolatban olyan nagy tudású, tiszteletreméltó szakembereket (dr. Török Erzsébet, Ernst József, Radó Gyula, dr. Szőllősy Gábor, Thaier Saleh) ismerhettem meg, akik a munkák során rengeteg ismeretet és tanácsot adtak a témák feldolgozásához. Közülük is kiemelkedik a lovak nagy ismerője és nem utolsósorban kiváló fotósa, Hajba Nándor. A tanulmány elkészítésével neki is tartoztam.130 130 Hajba Nándor 2013 márciusában elhunyt. 181

Next

/
Oldalképek
Tartalom