Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Tóth-Barbalics Veronika: Az 1891. évi lóverseny-fogadási visszaélések és a turf megítélése a hazai sajtóban és politikai életben a századfordulón
kapcsán elvi vita alakult ki a mentelmi bizottság feladatáról, jogköréről. Gyulai Pál élethossziglan kinevezett tag (a bevett gyakorlattal szemben) azt hangoztatta, hogy a bizottság csak a jogi kellékek megvizsgálására jogosult.73 Majthényi László báró bizottsági tag és Zichy Nándor gróf azt vallották, hogy mentelmi ügyekben a főrendiház „mint nagy jury határoz és annak egyes tagjai, mint esküdtek szavaznak”.74 Rövid szóváltást követően a főrendiház többsége a mentelmi bizottság javaslatát elfogadta: Batthyány és Festetics mentelmi jogát nem függesztették fel.75 A Lovaregylet eljárását nehezményező személyeknek az igazgatóság elleni per megindítására tehát végül is nem nyílott lehetősége. Feltűnő az ügy szereplői közötti társadalmi különbség: egyik oldalon az arisztokrácia színe-java, a másik oldalon nagyrészt alacsony társadalmi helyzetű és alacsony presztízsű foglalkozást űző személyek. A korabeli társadalmi felfogás szerint „lovagias ember minden sértésért lovagias elégtételt kér és csak ezen túl gondolkozhatik másfajta, máshonnan jövő elégtételekről,”76 vagyis a duellum elsőbbséget élvezett a jogi úttal szemben.77 A kitiltott személyek azonban nem lévén párbajképesek, csak jogi úton próbálhattak elégtételt szerezni az igazgatóságtól. AZ ÜGY HATÁSA 1891 végén tehát átmenetileg úgy tűnt, hogy a kitiltási ügy nyugvópontra jut. Ekkorra azonban már érezhető volt a botránynak a lóversenyügyre gyakorolt negatív hatása, a totalizator eltörlését nemcsak a függetlenségi párti sajtó és Herman Ottó követelte. Budapest főváros 1891. november 4-i közgyűlésén Medrey Zsigmond (az Első Magyar Általános Biztosító Társaság főtisztviselője, a Szent István Társulat választmányi tagja) azt a kérdést intézte Kammermayer Károly polgármesterhez, hogy tekintettel a botrányra tervezi-e a Loveregylet számára megszavazott 5000 forint versenydíj visszavonásának kezdeményezését. Kammermayer nemlegesen válaszolt, a lóversenyeknek a lótenyésztésben betöltött nemzetgazdasági és társadalmi szerepére hivatkozott.78 Medrey azonban a következő napon a fővárosi képviselőtestület pénzügyi és gazdasági bizottságának ülésén ismét javasolta, hogy töröljék el főváros lóversenydíját. Darányi Ignác és Rácz Károly ezzel szemben hangsúlyozták, hogy a totalizator kezelő személyzete és a Magyar Lovaregylet „semminemű inkorrektséget nem követett el”, a totalizator egyszerűen közvetítő szerepet játszik a fogadóközönség tagjai közt. Darányi kijelentette, hogy olyan fontos érdekek kívánják a versenyek fenntartását és fejlesztését, hogy az évi 73 FN 1892-96 1. köt. 6. ülés (1892. máj. 14.) 17. 74 Uo. 17-19. A nagy esküdtszék (grand jury) feladata annak megállapítása, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megindítható-e a büntetőeljárás. „Grand jury” szócikk. In: A Pallas nagy lexikona. VIII. 250. 75 FN 1892-96 1. köt. 6. ülés (1892. máj. 14.) 17-19. 76 Makkai János: Urambátyám országa. Középosztályunk illemrendszerének és társadalmi viselkedésének szociográfiája. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., Budapest [é. n.j 201. 77 A párbaj csak a 20. század második évtizedében kezdett kimenni a divatból. Legalábbis erre utalt, hogy az 1914:41. te. jelentősen növelte a rágalmazás, becsületsértés és más hitelrontási cselekményekért kiszabható büntetéseket. Jean Berenger - Kecskeméti Károly: Országgyűlés és parlamenti élet Magyarországon 1608-1918. Napvilág Kiadó, Budapest 2008. 380. A párbaj képesség és -kényszer társadalmi vetületére és a becsületfogalom értelmezéseivel való kapcsolatára ld. Szabó Dániel: Párbaj a dualizmus korában, avagy haza a vívóteremben. In: Rendi társadalom - polgári társadalom. 3., Társadalmi konfliktusok. Nógrád Megyei Levéltár, Salgótarján 1991. (Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból, 16.) 334-335. 78 A főváros közgyűlése. Egyetértés 1891. nov. 5.4. 162
