Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Tóth-Barbalics Veronika: Az 1891. évi lóverseny-fogadási visszaélések és a turf megítélése a hazai sajtóban és politikai életben a századfordulón
azt kérdezte, nem tartja-e szükségesnek a totalizator büntetőjogi szempontból való tanulmányozását. Nehezményezte, hogy a Magyar Lovaregylet és a bécsi Jockey Club vezetői kitiltó nyilatkozatukkal bírósági ítélet nélkül „stigmatizálnak és proskribálnak” polgárokat. Jelezte, hogy visszásnak tartja, hogy miközben a kis tételben fogadókat esetenként kitiltják, a nagyban nyerészkedők megússzák.41 Az ausztriai képviselőházban már néhány nappal korábban Kari von Strügkh konzervatív politikus és társai interpellálták a belügyminisztert, azt firtatva, hogy a kormánynak van-e tudomása a fogadási visszaélésekről, illetve mit szándékozik tenni az ilyen a közerkölcsöt sértő ügyek ellen.42 FOGADÁSI BOTRÁNYBÓL MENTELMI ÜGY A kitiltásokból bírósági ügy lett, ugyanis a lóversenypályáról kitiltott személyek a Magyar Lovaregylet igazgatói ellen becsületsértési pert indítottak.43 A Vadász- és Versenylap visszásnak tartotta, hogy „éppen azok a napilapok, melyek a csalásokat oly élesen hangoztatták, azok látnak becsületsértést abban, hogy valaki a versenypályáról kitiltatott és izgatnak a Jockey Club ellen s becsületsértésért elégtételt követelnek.” 44 A szenzációra éhes sajtó figyelmét a lófogadások iránti érdeklődés mellett a perbe idézett elnökségi tagok személye is az ügyre irányította. A hazai lóversenyzés, amely Hadas Miklós megállapítása szerint egyszerre hordozott múltban gyökerező, harcos eredetű késztetettségeket (amennyiben a falkavadászat leszármazottjának volt tekinthető) és a liberalizmus alapelveiből, valamint a kapitalizmus szelleméből (versengés, vállalkozó szellem) származó beállítódás-elemeket, kezdetben az elit sportja és szórakozása volt.45 Vári András ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy gróf Széchenyi István és társai célja a lóversenyek szervezésével részben az volt, hogy „határozottan eltérő politikai hajlamú emberek rendszeresen, komolyan és hátsó szándékok nélkül is együttműködjenek”. Ugyanakkor „a versenyző úri társaság” 1830-as évekbeli összetétele alapján megállapította, hogy „a lóverseny egyre népszerűbbé válása ellenére még mindig szinte kizárólag az összmonarchia arisztokráciájának az ügye volt”.46 Mint láttuk a 19. század derekán az alsóbb néprétegek nézőként és fogadóként egyaránt jelen voltak a pályákon,47 de legfontosabb versenyeket rendező Magyar Lovaregylet továbbra is elsősorban az arisztokrácia szervezete és találkozóhelye maradt.48 Székhelye a Nemzeti Casinóban volt, veze41 KN 1887-92 27. köt. 566. ülés (1891. okt. 31.) 234-236. 42 Die Turfaffaire und das Abgeordnetenhaus. In: Allgemeine Sport-Zeitung 12. (1891: 91. sz. [nov. 1.]) 1167. 43 Az 1892. évi február hó 18-ára hirdetett országgyűlés főrendiházának irományai. 1-23. köt. Pesti Könyvnyomda Rt., Budapest 1892-1896. (továbbiakban: FI 1892-96) 1. köt. 31. sz. 97.; Az 1892. évi február hó 18-ára hirdetett országgyűlés főrendiházának naplója. 1-7. köt. Pesti Könyvnyomda Rt., Budapest 1892-1896. (továbbiakban: FN 1892-96) 1. köt. 5. ülés (1892. május 14.) 17-19. 44 A turf ellen. In: Vadász- és Versenylap 35. (1891: 69. sz. [nov. 8.]) 492. 45 Hadas Miklós: A férfiasság kódjai. Balassi, Budapest cop. 2010. 82-96. 46 Vári András: Angol játék a magyar gyepen. A Magyar Gazdasági Egyesület előtörténete. Korall 6. (2005: máj.) 99-131. 118., 127. 47 Túli Andrea rámutatott, hogy „a lóverseny közvetetten erősítette a nemzeti egység és összetartozás érzését”, ugyanakkor arra is felhívta a Figyelmet, hogy a dualizmus időszakában a különböző társadalmi rétegek azonban a nézőtér különböző részein foglaltak helyet és a tét összegétől függően más-más pénztárnál fogadtak. Túli A., 117., 122. 48 1885-ben a Magyar Lovaregylet tagjainak 80%-a arisztokrata volt. Hivatalos gyepkönyv 1885-ik évről. Hivatalos jelentés a Magyar Lovaregylet munkálkodásáról. (59. év) 1885. Pallas Rt., Budapest 1886. VII-XIV. Túli Andrea az 1869 és 1906 között legtöbbet nyert istállótulajdonosok névsorát megvizsgálva megállapította, hogy a lóverseny-elit összetétele a nevezett intervallumban nem változott, a régi arisztokrácia és a nagyvállalkozók hasonló arányban képviseltették magukat. Túli A., 124. 157
