Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)

Múzeumpedagógia, múzeummetodika, múzeumi kommunikáció - Csók Márta: Mezőgazdaság: minden, ami éltet (Európai Uniós támogatás közművelődési munkánk tartalmi megújítására, 2009-2011)

hívni a műtárgy-centrikus programokra (múzeumi órák, tematikus foglalkozások, szabadegyetem). Sok gondot okozott a téli időszakban jelentkező influenzajárvány, melynek következtében több csoport alig érte el a minimális létszámot, sajnos elő­fordult az is, hogy pedagógusok, muzeológusok betegsége miatt lemondásra került és halasztódott egy-egy foglalkozás megtartása. Ennek ellenére elégedetten állapíthatjuk meg, hogy a pályázati célkitűzéseket, a tervezett programelemeket megvalósítottuk, és a pályázati ellenőrzés során csak­nem hibátlanul megvalósított projekttel állhattunk elő. (A projekt sikerességét a projekt ellenőrzését végző munkatársak is megállapították, jegyzőkönyvezték.) Fontos pályázati kötelezettségünk a pályázat fenntarthatóságának biztosítása. Ez szavatolja, hogy a pályázat által megkívánt és megvalósított programot részben vagy egészben megtartsuk, és további közművelődési kínálatunk részévé tegyük. Ezáltal gazdagabb, korszerűbben megvalósított programkínálattal állhatunk a közönség elé, ami az elkövetkezendő évek során természetes módon illeszkedve kínálatunkba, elidegeníthetetlen részévé válik tevékenységünknek. A fenntarthatóság ütemezése: 2011-ben a múzeumi órákat terveztük, és már az év első felében teljesítettük is a ter­vet. Távolabbi célunk a gasztro-napok fenntartása, de a nagy sikerre való tekintettel 2011-ben három alkalommal is lesz ilyen múzeumunkban.20 (A gabona-nap egy másik projekthez kapcsolódva valósul meg, erősítve a múzeum ezirányú szolgálta­tásai iránt fogékony közönséget.) A pályázat megvalósítása során úgy a múzeumok és iskolák partnersége, mint az iskolabarát élményprogramok, múzeumok az informális tanulásért vonatkozásában is sikerült hosszabb távú eredményeket elérni. Ennek összegzéseként elmondhat­juk, hogy bővült a múzeumpedagógiai kínálat, hiszen a múzeumi órák, tematikus foglalkozások állandó tematikánk részeivé váltak, amelyek igényelhetők az iskolák részéről. Sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak, például a gasztro-napok megszervezé­sével kapcsolatban, pontosan látjuk, mire van elsősorban igény, mit keresnek az emberek. Ugyancsak hasonló tapasztalattal szolgált a szünidei foglalkoztató napok programja, amelyet tovább tudunk csiszolni módszertanilag és bővíteni tartalmilag, hiszen ez iránt hihetetlenül nagy volt az érdeklődés. Ugyancsak eredményként könyvelhető el, hogy a projekt megvalósításával ismertebbekké váltak az időszaki és az állandó kiállításaink, valamint a tárgyi gyűj­temények. Nagy előny és eredmény, hogy szélesedett a fogyatékkal élők számára nyújtott programkínálat (lásd speciális foglalkozások). Ide kapcsolódik az a további eredmény, hogy akadálymentes honlapot hoztunk létre. Igen jelentősnek tartjuk, hogy partnerség alakult ki az iskolákkal a múzeumpedagógiai foglalkozások révén, hiszen kínálatunk egyéni pedagógiai igények szerint módosítható, változtatható. A partnerség további előnyei: a jövőben az iskolákkal megkötött együttműködési megállapodások alapján tervezzük tovább szélesíteni múzeumpedagógiai vonatko­zásban a kapcsolatainkat. Fontos és örömteli az együttműködés, valamint az együttműködési készség meg­növekedése, amely két főosztályunk, a Közművelődési és a Gyűjteményi Főosztály között kialakult a projekt megvalósítása során. 20 Gabona nap (január és augusztus), valamint burgonya-hagyma nap (november). 226

Next

/
Oldalképek
Tartalom