Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)
Tanulmányok - Beck Tibor: A szőlő és a bor jelentősége a katolicizmusban és hozzá kapcsolódó néphitben
A szőlő tehát már a bibliai időkben is Palesztina legfontosabb terményei közé tartozott. A Bibliában a fügével és az olajbogyóval együtt a jólét és a gazdagság jelképe, a jótékonyság, az áldás és az öröm szimbóluma. A szőlőtő végső soron Izrael népét jelképezi, amely Mózes vezetésével Egyiptomból kiszabadult, s az ígéret Földjére, Kánaánba felderítőket küldött. A felderítőknek a föld gyümölcseiből hozniuk kellett néhányat, bizonyítandó a föld termékenységét és gazdagságát. A bizonyíték arra, hogy Kánaán valóban az ígéret Földje, egy hatalmas szőlőfürt volt, amely olyan nehéz volt, hogy csak két ember tudta elhozni Eskol (Szőlőfürt) völgyéből: „Amikor Eskol völgyébe értek, levágtak egy szőlőfürtöt a szőlővesszővel együtt, ezt kettesével egy boton vitték, aztán néhány gránátalmát és fügét is (szedtek). Azt a helyet Eskolnak nevezték arról a szőlőről, amelyet Izrael fiai leszedtek.”6 A szőlőfürt a negyven évig pusztában vándorló zsidók számára különleges jelentőséggel bírt: az ígéret Földjének létezését bizonyította. Kánaánban a letelepedett zsidóság felvirágzó szőlő- és borkultúrájának központjai Sikkem, Siloah, Eskol és Egedi voltak. Fejlettségüket bizonyítja, hogy az itt élő bortermelők már megkülönböztették a fehér és kékszőlő, valamint a csemege és borszőlőfajtákat. A legelterjedtebb borszőlőfajta egy fehér, hosszúkásra növő, mézédesre érő szőlő volt, amelyből rövid erjedés után édes bort (ma: vino d’oro) készítettek. A fürtöket késsel lemetszve kosarakba gyűjtötték és zsákokban taposták ki. A kb. 10-18 hektoliternyi hektáronkénti mustot bortömlőkben vagy fakádakban erjesztették ki. Az erjedés leállításával édes bort is tudtak készíteni. A bor a boldogság jelképe, a szüret örömünnep volt. Ezért nem meglepő, hogy az Ószövetségben a bor az Isten áldásának jelképe, az áldozati szertartások része volt. A zsidó szokás szerint a húsvéti bárány elfogyasztásakor ivott bor, valódi jelentőségét azonban csak az Újszövetségben kapta meg, amikor Krisztus az Utolsó Vacsorán az Eucharisztia megalapításakor saját vérévé tette.7 Az Újszövetségben a szőlő- és a bor az új, krisztusi világ szimbóluma. Ennek az új valóságnak, Isten Országának a lényegét Krisztus a szőlőskert ápolásával és a szőlőmunkásokról szóló példázatával érzékelteti.8 Az Újszövetség jelentőségét a szőlőtőről való példázatával hangsúlyozza. „Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz.”9 Jézus első csodatétele is a borral kapcsolatos: a János evangéliumában szereplő történet szerint Mária, Jézus és tanítványai a galileai Kánában hivatalosak voltak egy menyegzőre. Amikor a bor fogytán volt, Jézus a hat nagy kőkorsóban lévő vizet a legfinomabb borrá változtatta. „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.”10 A kánai menyegző utal a Krisztusban elérkezett messiási idő teljességére, és egyben kereszthalálára, az„Ő órájára” is, amikor majd vérét ontja a világ bűneiért. Krisztus egyik példabeszédéből - az irgalmas szamaritánus történetéből - azt is tudjuk, hogy a 6 Ószövetség, Számok könyve (13, 24 -25) 7 Kereszty Zoltán: Nézzétek a mező liliomait, Bp. 1998.472-473. 8 Újszövetség, Máté evangéliuma (20,1-16) 9 Újszövetség, János evangéliuma (15,1-5) 10 Újszövetség, János evangéliuma (2,11) 202
