Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)
Tanulmányok - Gergely Gábor: A járási beosztás története a Magyar Mezőgazdasági Múzeum közigazgatási térképeinek tükrében a 18. század elejétől 1950-ig
megyékre is átterjedt), illetve a Mátyusföld, a Kis-Duna és a Nyitra folyók között. A megye a 18. században öt járásra volt osztva: a csallóközi alsó és felső, illetve a hegyentúli járás megfeleltek az azonos nevű tájegységeknek, míg a „külső” (Extraneus) alsó és felső járások a Mátyusföld déli és északi felét ölelték fel. A két külső járást később három új járássá szervezték át és a többi járással együtt átnevezték, de a beosztás alapvetően 1920-ig megmaradt. A hegyek által szabdalt megyék belső tagolására jó példa Szepes vármegye. Itt a 18. század végén létrehozott négy új járás a hegyláncok által tagolt medencékben jött létre: a magurai a Szepesi-Magurán túl, a Dunajec völgyében; a kárpátaljai36 a Magas-Tátra alatt, a Poprád völgyében; a lőcsei a Lőcsei-hegység alatt a Hernád völgyében, és a „hegyi” (Montanus) a megye déli részén a Gölnic völgyében. 1876 és 1894 között a járásokat tovább bontották hernádvölgyi, poprádvölgyi és tátrai járásokra,37 de 1894 után már teljesen új beosztás lépett életbe. Számtalan egyéb megyéből tudunk még példákat hozni a járások és kistájak közötti szoros összefüggésekre (jellemző példák lehetnek még Szatmár, Heves, Zemplén, Csongrád, Sopron és Zágráb), de néhány további példa mutathat további összefüggéseket is. Abban az esteben ugyanis, ha egy megyébe egy kisebb megyét kebeleztek be, vagy ha egy megye területet szerzett egy másik megyétől, az a járási beosztásban is tükröződött. A 17. század végére, a török kiűzését követően került sor Pest vármegye újjászervezésére. A megye területén 1686-ban még csak két járás volt, az I. (később kecskeméti, a megye déli felén) és a II. (később váci, északon). Még 1659-ben törvényhatóságilag egyesítették Pestet a kicsi Pilis vármegyével a Duna jobb partján, illetve a Kalocsa központú Soltiszékkel, amely a középkorban Fejér megyének a Duna-Tiszaközére átnyúló járása volt. így 1711-ben Pilis területéből létrehozták a III. vagy pilisi járást, a Soltiszékből pedig ugyanekkor a IV. vagy solti járást. 1709 és 1711 között létezett egy „pesteleji”, azaz Pest környéki járás is, ez 1800 körül pesti járás néven szerveződött újjá.38 Az 1870-es években meginduló területi újjászervezés keretében a nagy területű járásokat két-három kisebb járásra bontották, amelyek átmenetileg megőrizték a régi neveket (pilisi alsó, felső, solti alsó, közép, felső), és a Kiskunság Pest megyéhez csatolásával jött létre a kiskun alsó és felső járás is.39 A 20. század elejére a megyében a járások száma tovább emelkedett, ezzel párhuzamosan a régi neveket felváltotta a székhely szerinti elnevezés, de az új vármegyén belüli korábbi történelmi egységek emlékét fenntartotta a Pest-Pilis-Solt-Kiskun elnevezés is. Hasonlóan a Pest megyei példához, 1881 után, amikor Torna vármegyét egyesítették Abaújjal, létrejött az új tornai járás is, 1923-ban pedig a Csanáddal egyesített Torontál megyei részek jelentek meg egy külön torontáli járásban. A fent bemutatott példák tehát jól illusztrálják azt a tendenciát, hogy a polgári kor előtti vármegyék belső igazgatási tagolása nem szigorúan racionális, tervezőasztal mellett meghúzott határokkal, hanem a magyar történelmi és népi tájszemlélethez igazodva, évszázadok során kialakult egységekkel operált, a természetes határokat és hagyományos térszervezési (közlekedés, birtokhatárok stb.) szempontokat előtérbe helyezve. 36 Természetesen ez a kistáj nem keverendő össze a Kárpátalja néven ma ismert, jóval nagyobb tájegységgel. 37 Ezt az átmeneti állapotot ábrázolja Hátsek térképe is. 38 Magyarország történeti statisztikája. Pest megye. Bp. 2000. 41-42. 39 Hátsek, i.m. 130
