Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)

Tanulmányok - Gergely Gábor: A járási beosztás története a Magyar Mezőgazdasági Múzeum közigazgatási térképeinek tükrében a 18. század elejétől 1950-ig

kitétel, mely szerint minden bíró a maga „járásában” ítélkezzen (unusquisque iudex in parochia sua iudicet).3 Természetesen nem állíthatjuk, hogy a törvényben szereplő parochia (táj, vidék, körzet) a későbbi járások területét vagy funkcióját takarta, de már utalhat egy olyan kezdeményezésre, hogy a megyét igazgatási és bíráskodási szempontból kisebb egységekre tagolják.

A helyi bíráskodás egy későbbi megjelenésének a királyi „falus-ispán” (bilochus) tisztségét tekinthetjük. Ez a tisztség az Aranybulla V. cikkelyében bukkan fel, ahol is a következő szerepel: „A lopókat és latrokat ítéljék meg a király falus-ispánjai, de ugyanazon megye ispánja széke előtt”.4 A falus-ispánok itt még a királyi birtokok helyi tisztségviselői, összhangban a királyi vármegyerendszer akkor már felbomlóban levő állapotával. Az egy évtized múlva keletkezett kehidai oklevél (1232) azonban már egyértelműen és név szerint említi a szolgabírót (iudex nobilium), mint a kialakuló nemesi vármegye egyik fontos tisztségviselőjét. Az oklevélben a szolgabírók mint a királyi szerviensek peres ügyeit intéző tisztségviselők jelennek meg; a 14. század közepére már 51 magyar és 6 erdélyi megyében működtek szolgabírók.5 A szolgabírók szerepét, hatáskörét és választását fokozatosan kiszélesítő és szabályozó törvények voltak elsősorban az 1290: XVI., 1435: II., 1486: IX., 1546: IX., 1649: LXXXVI. és 1792: XII. törvénycikkek. Ezek értelmében a szolgabírókat egy évre választják, megyénként négyet, hatóságuk pedig kiterjedt az idézés, kihallgatás, végrehajtás, adóösszeírás, -kivetés, -behajtás, úrbéri panaszok kivizsgálása, közmunkák felügyelete stb. körére, az alispán felügyelete alatt. A polgári korban a szolgabírók hatásköre még szélesebb lett, a hatóságuk alá eső községek felügyeletétől a filoxérakihágások felülvizsgálatáig (1870: XLII., 1886: XXI. törvénycikkek).

Mivel a szolgabírók száma a 13. századtól kezdve megyénként négy volt, és mint látni fogjuk, a legtöbb megyének négy járása volt, adódik a következtetés, hogy a négy szolgabíró eleve egy-egy járáshoz volt beosztva. A megyék járásokra (processus) osztásának azonban a 15. század előtt nincsenek egyértelmű jelei.6 Az 1600-as évek elejére azonban már kialakult az a rendszer, amely - jelentős változásokkal ugyan - de egészen a polgári kor közigazgatási reformjaiig fennmaradt.7 A szolgabírók és járásuk közötti kapcsolat legfontosabb eleme volt, hogy a szolgabírónak az adott járás területén kellett laknia, és a 19. század derekáig a szolgabíró lakhelye volt egyben a járás székhelye is.8

A JÁRÁSI BEOSZTÁSRA VONATKOZÓ TÉRKÉPI FORRÁSOK

Az egyes megyék járási beosztására tehát már a 16. századtól rendelkezünk forrásokkal (például a megyei dicajegyzékek szinte minden esetben járások alapján készültek), de az ország egészére kiterjedő, egységes elvek alapján készült statisztikai összeírások (a járási beosztás szempontjából) csak a 18. század második felétől jelennek meg. A legfontosabb és a jelek szerint legkorábbi ilyen átfogó összeírás az 1773-as Lexicon Locorum.9 A kiadvány a szúkebb értelemben vett Magyarország

3 Corpus Iuris Hungarici - Magyar Törvénytár. 1000-1526. évi törvénycikkek. Bp. 1899. 83.

4 1222: V. te. I.m. 133.

5 Engel Pál: Szent István birodalma. Bp. 2002.104-105.

6 Kristó Gyula: Az alföldi megyék kialakulása. In: Rakonczai János - Szabó Ferenc (sz.): A mi Alföldünk. Békéscsaba 1996. 186.

7 II. Mátyás 1608., 1613., 1618. és II. Ferdinánd 1622. évi dekrétumaiban már néhány járás nevesítve szerepel.

8 Csíkvári Antal (sz.): Borsod vármegye. Vármegyei monográfiák V. Bp. 1939. 44.

9 Lexicon Locorum Regni Hungáriáé Populosorum anno 1773 officiose confectum. Hasonmás kiadása: Magyarország helységeinek 1773-ban készült hivatalos összeírása. Magyar Békeküldöttség, Bp. 1920.

124