Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)
Tanulmányok - Oroszi Sándor: Erdőgazdálkodás a Duna-ártér alsó vidékén: Pancsova és Újvidék
Az, hogy a hullámterek potenciális termőképességét egyetlen faültetvénnyel, illetve erdővel sem lehet kihasználni, ekkor még sejtés szintjén sem merült fel. Igaz, azzal, hogy a századforduló „divatos” erdőalakját, a legelőerdőt65 például a Dunaártéri tapasztalatokkal rendelkező Fogassy Gyula már egyedül csak a jó termőhelyű területeken, így az ártereken látta indokoltnak, tulajdonképpen ebbe az irányba is megtette az első lépést.66 Szintén részben erdészettudományi, de inkább közgazdasági tanulság az egykori újvidéki erdőhivatal-vezető, Márton Sándor fejtegetése.67 О egy 1912-ben készített tanulmányában a két város erdőtörzskönyvi adatait is részletezve a következőkre jutott: Az 1910. évi kimutatás szerint Pancsovának feltétlen erdőtalajon álló erdeje 2 ha, nem feltétlen erdőtalajon álló pedig 170 ha, összesen 172 ha volt. Újvidéknek feltétlen erdőtalajon álló 147 ha, nem feltétlen erdőtalajon álló 517 ha, összesen 664 ha erdeje volt. Ha a gátépítéssel és árvízmentesítéssel megváltozó termőhelyi viszonyokat veszszük - vélte Márton -, akkor mindkét városnak csak nem feltétlen erdőtalajon álló erdeje lenne. A talaj minősége ugyanis nem indokolja az erdő meglétét, azokon a területeken sikerrel lehetne mezőgazdasági művelést folytatni. Márton ugyan elismerte az árvizek romboló, a szántóföldi művelést akadályozó hatását, de ezt a rövid tenyészidejű (például kukoricajfajták termesztésével és intenzív legelőgazdálkodás meghonosításával látta kiküszöbölhetőnek. Azaz csatlakozott az előbb idézett Fogassy Gyulához: a folyók mente potenciális termőképességét csak intenzív gazdálkodással lehet kihasználni - ami akár az erdészet körein kívül is „működhet”. Továbbá igazolta Divaldnak az 1870-es években kifejtett nézeteit. Mindezek ismeretében nem csodálkozhatunk, hogy a jeles erdészeti szakember, Kallivoda Andor 1909-ben a megelőző fél évtized Bács-Bodrog megyei erdőterületcsökkentését 15%-ban adta meg.68 Ráadásul ezen erdőirtás elsősorban a „lapályi” (magas- és alacsonyártéri) tölgyeseket érintette. Hogy a most vizsgált két város ebből a folyamatból a dualizmus idején kimaradt, a részletesen bemutatott áldozatvállalásuknak köszönhető. A vidék erdeinek fogyása, illetve további gazdálkodási eljárások bemutatása pedig egy következő tanulmány témája lehet. *** Mielőtt a két várostól végképp elbúcsúznánk, hadd utaljak a belterületi fásításokra. A polgárok nemcsak a gyümölcs- és szederfák telepítésében, gondozásában jeleskedtek, hanem sokat törődtek az udvaruk és utcáik, tereik kialakításával is. Pancsováról egy tudósításban arról olvashatunk, hogy a „korzó” (Gromon utca) a torontáli főispán, B. Zakó Milán „gavallérságának” köszönhetően lett fákkal beültetve. A „legtöbb udvar [pedig] egy-egy kis liget, vagy illatos virágos kert.”69 Újvidéken az alföldi városok belterületi fásításának első nagy időszakában, az Erzsébet királyné emlékére ültetett ligetek idején, a „város közönsége a sétatéren levő tóban egy szigetet létesített, melyet 1300 drb különböző nemű díszfával és 65 A legelőerdőkről lásd legújabban: Saláta Dénes: Legelőerdők egykor és ma. A fás legelők és legelőerdők kialakulásának és hasznosításának emlékei egy öreg-bakonyi (pénzesgyőr-hárskúti) fáslegelő tájtörténeti feltárásának példáján keresztül. (ETK LXXIX.) Bp. 2009. 66 Fogassy Gyula: A kivándorlás és a legeltetés kérdése. In: Magyar Erdész (a továbbiakban: ME) 1904. 85. 67 Márton Sándor: Magyarország mai helyzete és a magyar erdészet. In: ME 1912. 294-295. 68 Kallivoda Andor: Bács-Bodrog vármegye erdőgazdálkodása. In: Bács-Bodrog i.m. monográfiája 425. 69 Gesse B. i.m. 3. és 5. 120
