Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Szabó László: A magyar méhészet tárgyi emlékei
A magyar méhészet tárgyi emlékei SZABÓ LÁSZLÓ A méhészkedés a magyar nép nagy múltú ősfoglalkozása. A történelem előtti időkben vadászatból, gyűjtögetésből élő őseink is ismerték és felhasználták a mézet. A méz mint egyedüli édesítőszer hosszú időn keresztül élvezett kivételezett szerepet az emberi táplálkozásban, a méhektől nyert viaszból készített gyertyák pedig évszázadokon keresztül biztosították a fényt a templomokban, kastélyokban. A kárpát-medencei méhészet jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a méz az Árpád-kortól napjainkig jelentős exportcikk volt és maradt. Mint értékes és nem romlandó élelmiszer Nyugat-Európa számos országába jutott el a magyar méz. A magyar méhészet múltjának megismeréséhez számos tudományterület járult hozzá. A korai időkből - régészeti leletek hiányában - a nyelvtudomány kutatási eredményeit hívhatjuk segítségül. Például számos finnugor eredetű méhészettel kapcsolatos szavunk (méh, méz, odú, ereszt, fed) bizonyítja, hogy a már ötezer évvel ezelőtt is ismert kifejezések feltételezik a fenti alapfogalmak és eljárások ismeretét. A korai oklevelek, adománylevelek, dézsma- és vámjegyzékek sok értékes információval szolgálnak a méhészet elterjedéséről, nagyságrendjéről, sőt még módszereiről is. A méhészet történetének megismerésében kitüntetett szerepe van a több mint három és fél évszázados magyar méhészeti szakirodalomnak. A legrégebbi méhészeti munkák több példányban, kisebb-nagyobb eltérésekkel, kéziratos formában maradtak fenn. A legelső magyar nyelvű méhészeti könyvet Horhi Miklós, Rákóczi György méhészmestere írta 1645-ben.1 A nyomtatásban fennmaradt legelső méhészkönyvet Szathmáry Királyi György fordította angol nyelvről.1 2 Magyar szerző tollából 1762-ben jelent meg méhészeti szakkönyv.3 A XIX. század utolsó harmadában számos, az okszerű méhészetet propagáló könyv látott napvilágot. Az 1892-ben kiadott méhészeti emlékkönyv nem kevesebb, mint 87 magyar nyelven kiadott méhészeti munkát említ.4 A XX. század elejétől már a tudomány eredményeit felhasználó, modern méhészeti szakkönyvek jelentek meg. A méhészet néprajzi kutatása Magyarországon a XIX. század végén indult el. A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata, az „Ethnographia” megjelenése óta számos tanulmányában foglalkozott a méhészettel. A magyar néprajz olyan meghatározó egyéniségei, mint például Györffy István, valamint tanítványa Gunda Béla is foglal1 Dóczy Jenő-Wellmann Imre-Bakács István (szerk.): A magyar gazdasági irodalom első századainak könyvészete (1505-1805). Budapest, 1934. 28. 2 John, Gedde: The English Apiary. London, 1721., fordította Szathmáry Királyi György: Angliai méhes kert. Eger, 1759. 3 Pálfi Lőrinc: Erdélyi méhecske... Kolozsvár, 1762. 4 Kozocsa Tivadar-Kócsi Mayer Gyula: Méhészeti emlékkönyv. In: A német-, osztrák- és magyar méhészek XXXVII. Vándorgyűlése. Budapest, 1892.177. 95
