Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Csoma Zsigmond: A mustnyerés és -feldolgozás eszközei a magyarországi szőlő-borágazatban
faragták, állították össze. A munka során vagy közben keletkezett hibák kijavítását is legtöbbször ők végezték. Szüret előtt feltétlen javítgatni, erősíteni kellett a préseket, ha azt év közben elhanyagolták. A Dunától keletre elterjedt kisebb sutuk középorsósak, a faorsó felső vagy alsó részén meghajtottak voltak. Gyengébb kipréselést tettek lehetővé. A szőlő préselésére majorsági szőlőkben robotmunkát használtak fel. A sokszor túlzottan, hirtelen feszített faprés könnyebben rongálódott. A mai öregek is még hasonló recsegő-ropogó faprésekre emlékeznek. A faprések alakjáról a levéltári adatok szinte semmit sem szólnak. A néprajzi, tipológiai vizsgálatok a prések formáján, használatán kívül több értékes történeti összefüggésre hívták fel a figyelmet. így például, hogy főleg Délnyugat-Dunántúlon, Horvátország, Stájerország irányában a nagy melencéjű gúzsos, iszalagos bálványos préstípusok terjedtek el, amely típusokat már a római korban is használtak. Ábrázolások, leírások is mutatták ezt. Ezek fejlődésével alakultak ki a garatos prések, ahol a prés előtti melencét a törkölyláda megjelenése nélkülözhetővé tette. Az urasági szőlőkben a prés fejlődésének iránya úgy módosult, hogy itt hatalmasabb eszközökkel sajtolták ki a mustot. A XIX. század elején a Balaton-felvidéken járó Richard Bright angol orvosutazó említett olyan prést, amely 72 ember egésznapi szedését feldolgozta. A Dunától keletre viszonylag későn jelentek meg a paraszti használatú sajtók, amit az összehasonlító történeti-néprajzi vizsgálatok ennek a területnek a kelet-európai borkultúrához kapcsolódásával magyaráznak. Itt a szőlő taposása és nem a préselése jelentette az elsődleges lényerési módot. A sajtók nagyságának további növelését a vasprések alkalmazása feleslegessé tette. A nyugat-európai bevált szerkezetű csavarorsós préseket először Werther F. és Vidats István híres pesti gépgyárában kezdték gyártani Magyarországon, a XIX. század közepén. Érdekes, hogy a vasprés alkalmazása nem mindig és nem mindenhol jelentette a faprés elpusztítását. Több helyen uradalmakban ugyanis először vaspréssel nyomták ki a mustot, majd fapréssel a törkölyt még egyszer. A fapréssel ugyanis nem tudtak hirtelen oly nagy erőt létrehozni, mint a vassal, de a faprés lassú, állandóan fokozódó nyomással még ki tudta préselni a vasprés kosarából kiszedett törkölyben maradt mustot is. A vasprések különböző típusai terjedtek el a XIX. század végén. Az ország különböző gépgyáraiból és vasöntödéiből származó gépeket vásároltak a módosabb, általában extraneus, nem helyben lakó birtokosok. A századfordulón már hidraulikus prést is használtak egyes uradalmakban. A vasprések tisztítása nagyon fontos volt a must minősége érdekében. Ez azonban sokkal könnyebb is volt, mint a faprések esetében. A régi facsavaros fapréseket munka közben hájjal kellett kenni, hogy ne nyikorogjanak az orsó feszítésénél. Ezért például a Dunántúlon több helyen nyikorgó présnek nevezték ezeket. Az uradalmak mindig elszámoltak hájat a szüreti munkáknál, amit nem táplálkozásra, hanem a faorsó kenésére használtak fel. Szőlőpréseket nem, vagy alig használtak paraszti gazdaságban Erdélyben sem, amit jelez az összeírásokban a kimondott hiányuk. Nem véletlen, hogy I. Rákóczi György birtokain is alig-alig említettek szőlőprést, itteni nevén sajtót, illetve ha volt is elvétve, az mind uradalmi tulajdonú volt, mint pl. a monorai uradalom sorostélyi gazdaságában: urasági szőllő sajtóval?1 A prések száma azonban még a XIX. század 31 31 Makkai László: 1. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai (1631-1648). Budapest, 1954.633. 70
