Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Farkas Gyöngyi: Plakátok a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban
Ságról, faluról, parasztságról hirdetett eszméit. A hatalom céljaival való azonosulásra, e célok megvalósításában való tevékeny részvételre szólították fel a célközönséget, a „magyar dolgozókat”, a falut, a parasztságot: jegyezz békekölcsönt, add be az államnak terményeid előírt részét, sőt annál többet is, dolgozz többet és jobban, vegyél részt a munkaversenyben, lépj be a termelőszövetkezetbe! A plakátszövegek érvelése szerint az áldozatvállalás, a kemény munka célja és értelme a nagyobb közösség (az ország, a nép, a falu) sorsának jelentős javulása (béke, jólét, függetlenség és boldogság). Az egyéni haszon mint az érvrendszer része csak ritkán jelent meg ebben az időszakban. A hatalom alapvető gazdasági, társadalmi célkitűzéseit, például az „5 éves tervet” vagy a kollektivizálást, a „mezőgazdaság szocialista átalakítását” a plakátok úgy mutatták be, mint a „ragyogó jövőhöz” vezető egyetlen helyes utat. A szavakban megfogalmazott üzenetek mellett a képi megjelenítés szintén fontos része volt a propagandának. A plakátokon megjelenő rajzok nemcsak a verbális üzenet tartalmát bontották ki, tették láthatóvá, hanem egyéb üzenetet is közvetítettek. így például a társadalmi rétegeket megszemélyesítő figurák karakterének megformálása és a képen való elrendezésük tudatos megfontolás eredménye volt. A „munkás-paraszt szövetség” politikai jelszavát például a plakátok rajzolói általában egymás mellé állított, olykor egymással kezet fogó munkás és paraszt figurákkal jelezték. A munkásosztály „vezető szerepét” pedig úgy jelenítették meg, hogy a munkás figuráját a kép központi vagy más hangsúlyos részén helyezték el. Az sem volt véletlen, hogy a mezőgazdaságot megtestesítő alakok általában női figurák voltak. Emögött az a korabeli elképzelés állt, amely szerint a kollektivizált mezőgazdaság döntően női munkaerőre fog épülni, hiszen az extenzív iparosítás elsősorban a férfi munkaerőt szívja el a falvakból. „A külső megjelenésnek a propaganda egész jelzésvilágában fontos jelentéshordozó szerepe volt. Míg a negatív figurák - a kulák, a pap, a reakciós - megtestesítői csúnyák, betegesek, nagyon kövérek vagy nagyon soványak és többnyire öregek voltak, addig a pozitív alakok - azaz a megfelelő eszmék harcosai - valamennyien szépek, izmosak, egészséges, életerős, viruló fiatalok... A pozitív hősök arcán rendszerint kétféle érzelmi állapot jelent meg. Egyrészt a harcos, elszánt, kemény, fenyegető tekintet, amely többnyire a haza és a szocializmus vívmányait védő férfiak, munkás-, rendőr- vagy katonafigurák arcán látható, másrészt a lelkesen mosolygó, boldog, bizakodó arckifejezés, az előre és felfelé néző tekintet. A női figurákat szinte minden esetben ez utóbbi jellemezte, és a férfiaknál is ez volt a gyakoribb.”4 A mezőgazdasági propagandaplakátokon jelent meg az ötvenes évek elejének egyik legsikerültebb jelképe, a szocialista mezőgazdaságért harcoló, emancipált dolgozó nő szimbóluma, a „traktoristalány”. A nagy „kormos” traktoron ülő, nevető és lelkesen integető női traktorost máig a Rákosi-korszak emblematikus figurájának tartja a közvélekedés, bár a valóságban jóval kevesebb nő vállalta ezt a nehéz fizikai munkát, mint ahogy erre a plakátok ábrázolásai alapján következtetni lehet.5 Az ötvenes évek első felének jellegzetes plakáttípusa volt a faliújságszerű hirdetmény.6 Gyűjteményünkben ennek több változata is megtalálható. Az Állami Mezőgazdasági Gépállomások Központjának politikai osztálya „Fényszóró” címmel 4 Farkas Gyöngyi: „Gyertek lányok traktorra!” Női traktorosok a gépállomáson és a propagandában. In: Korall, 13. 65-86. (Farkas. 2003.) 5 A traktoroslány-jelkép megjelenéséről a propagandában lásd: Farkas. 2003. 6 Erről a plakáttípusról lásd: Demeter Zsuzsa: Plakátok! Plakátok? In: História, 2006/ 5-6. 24
