Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Kotlár Károly - Oroszi Sándor: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum vaádszfegyvereinek (tűzfegyvereinek) fejlődéstörténeti áttekintése
jelentkezett. Egyes források szerint már az első Lancaster-puskák is rejtettkakasosok voltak. A sömmerdai Dreyse 1856-ban, a frankfurti Teschner 1860 körül, az angol Needham 1862-ben, majd ezt követően sokan mások kísérleteztek - több-kevesebb sikerrel - az önfelhúzós lakatszerkezettel. Megoldásaikban a felhúzás eszközéül többnyire a zárkulcs szolgált. 1875-ben Anson and Deeley Birminghamben alkalmazza először az előrehelyezett, a zárszekrénybe beépített lakatszerkezetet, melynél a cső lebillentésével egyidejűleg húzódik fel a belső elsütőszerkezet, a rejtett kakas. A megoldást sokan tökéletesítették. Greener 1878-ban önműködő tölténykidobót, Scott a kakasnélküli puskához felső kulcsot (Top Lever) alkalmazott. Elmondhatjuk tehát, hogy a jelenleg is használt, önfelhúzós sörétes duplapuska már a XIX. század 80-as éveiben ismert volt, és a századfordulóra a vadászok jelentős része használta. Egyébként a vadászok között még hosszú ideig a külsőkakasos puska volt a kedveltebb. Indokolták a véletlen elsülés elleni nagyobb biztonsággal meg a feszített helyzet láthatóbb voltával, de az igazabb ok valószínűleg az évszázadokon keresztül megszokottá vált kakashoz való ragaszkodás volt. A fegyvertervezők figyelme a XIX. század vége felé a vegyescsövű (sörétes és golyós) fegyverek felé fordult. A későbbi időkben, s még a XX. században is elterjedt háromcsövű, ún. drilling fegyver (két felső cső sörétes, egy alsó golyós) első készítője Peter Oberhammer 1878-ban. A Lancaster-fegyverek váltócsövű kivitelben is készülnek. Egy rendkívül szép, a század vége felé Maschek bécsi műhelyében „épített” készletet őrzünk a Magyar Mezőgazdasági Múzeum fegyvertárában. 16-os sörétes párcső és 20-as kaliberű vont golyós párcső, valamint a csaknem teljes tölténykészítő eszközkészlet tartozik a hosszúkulcsos, külsőkakasos, aranyberakásos Lancaster-puskához. Az ilyen megoldást ikercsövűnek is nevezték. A XX. század második felében viszont elterjedtek a betétcsövek. Ekkor a sörétes (sima) csövekbe, ideiglenesen különféle (rendszerint kiskaliberű) golyós csöveket lehet illeszteni. Végül az ismétlés megalkotása sem marad hatás nélkül a sörétes puskákra. 1887- ben az előágytáras Winchester ismétlőpuskának sörétes változata is készült, kengyelkulcsos megoldással. Két évvel később áttértek az előagy előre-hátra mozgatásával történő ismétlésre. Az alsó csőtárba a zárszerkezet alatti nyíláson át 5 töltény tölthető, a 6. a csőbe helyezhető. A külső kakast az ismétléskor hátrasikló zárszerkezet tolórúdja feszít meg. A vadásznyelven „rángatós”-nak nevezett puska később több változatban készült: 12-es, 16-os és újabban 20-as kaliberekben is. Vadászati jelentősége elég korlátozott, mivel a gyakorlatban kettőnél több gyors egymás utáni lövés csak néhány esetben (pl. kacsázásnál) szükséges. Az öntöltő sörétes fegyver alaptípusa - bár gyártása csak a századforduló után indult meg - már 1900-ban megvalósul John Browning belga fegyvergyáros tervezésében. Ezek (rövid) cső- vagy zárhátrasiklásos rendszerűek, s a XX. században különösen nagy népszerűségnek örvendenek. A XX. századi tömeggyártásban megjelentek a műanyagok, amelyek a fegyverek mellett a töltényhüvelyeket is érintik. A környezetvédelmi előírások pedig az ólomsörét kiváltásának szükségességét vetik fel. Az öntöltőkkel (pontosabban félautomata öntöltőkkel) egyben a vadászfegyver mintegy négy évszázados fejlődéstörténete is véget ért. A XX. század már csak a kialakult típusok tömeges újragyártásával s fentiekhez képest jelentéktelen módosítások alkalmazásával jelentkezik. 146
