Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Bányai József: A vadászat tárgyi eszközei
szállítás közben előfordulható sérülések ellen. Rendszerint bőrből vagy erős vízhatlan vászonból készítették, belül bélelték és hordszíjjal látták el. Három típusa ismeretes: olyan, amelyben a vadászpuskát szét nem szedett állapotban szállíthatták, olyan, amelybe a puska csak szétszedett állapotban helyezhető el, és végül olyan, amelybe két puska is belefért. Széles körben nem terjedtek el, mégis érdemes megemlíteni a különféle kulacsokat, kis palackokat, melyeket a különféle italok tárolására használtak. Üvegből készültek, törés ellen bőrrel vagy fűzfonattal védték. Használtak még ún. aggatót is, amelyik 6-12 bőrből, zsinegből álló füzért képez, a zsinegek végét csont-, réz-, vaskarikával látták el, s a kisebb madarakat (fürj, fogoly, fácán, vadkacsa) a nyakuknál fogva akasztották rá. Ezek a hasznos eszközök menet közben megkönnyítették a vadászoknak puskájuk újratöltését, hajtáskor mindkét kezük mentesült a lőttvad cipelésétől, a lelőtt madár pedig nem gátolta a vadászt a lövésben. Az aggatót övre vagy a vadásztáska oldalán lévő karikába csatolva hordták. Golyóöntők, tölténykészítő eszközök A XVII. századtól a puska- és pisztolygolyók öntéséhez fogóalakú öntőformákat használtak. A fogó fejében kialakították a golyó nagyságának megfelelő üreget, oly módon, hogy a fej mindkét felében egy-egy félgolyónak megfelelő üreget képeztek ki. Amikor a fogót összezárták, a két félüreg kiadta a teljes golyónak megfelelő formát. Előfordultak olyan öntőformák is, amelyekben több golyónak való üreget találunk, ezzel egyszeri öntéssel több golyó készülhetett. A múzeum gyűjteménye egy XIX. században készült, 10 golyó öntésére szolgáló öntőformát is őriz. A házilagos tölténykészítés nagyjából az 1880-as évektől az 1970-es évek elejéig tartott. Később a vadászok számára már elérhető áron kapható gyári patronok, töltények feleslegessé tették az elhasznált töitényhüvelyek otthoni újratöltését. A tölténykészítő eszközökön belül megkülönböztetünk gyutacsolót, peremezőt, töltőfát, lőpormércét, gyutacstüske csavarozót, kaliberezőt. Ezek kezdetben rézből készültek, többnyire precíz megmunkálással, ritkán mesterjeggyel ellátva, 1930 után többnyire vasból, acélból gyártották, farészekkel kiegészítve. A peremező kézi, illetve asztalra szerelhető kivitelben is készült. A kilőtt töltényhüvelybe füstös-fekete lőport használtak, ugyanis a füstetlen lőpor a nagyobb gáznyomás folytán könnyen szétrobbanthatta a régi vadászpuskát. A gyutacsolóval kinyomták a használt gyutacsot a hüvelyből, majd újat nyomtak bele. Ezt követően a lőpormércével pontosan kimért lőport a hüvelybe töltötték, fojtással lezárták. Erre tették a pontosan adagolt „srétet”, sörétet, majd kéregpapírlappal lefedték, végül a peremezővel leperemezték. Csapdák, látcsövek, hótalpak, csalikacsák Vasból készített csapóvasakat, horgot már a XIV. században is készítettek, de széles körű használatuk csak évszázadokkal később terjedt el. A XVIII. század végéig a kártékony vadat elsősorban puskával, méreggel gyérítették. Néhány évtized múlva megjelentek a különböző fogóeszközök, amelyeket igen sokféle kivitelben gyártottak. Gyárosok, iparosok, kereskedők, cigánykovácsok foglalkoztak iparszerűen a csapdák gyártásával. Az első vastőrt Németországban 1803-ban készítették, ez volt az ún. berlini tőr (hattyúnyak). A kártékony vad létszámának csapdákkal történő szabályo133
