Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)
KIÁLLÍTÁSTÖRTÉNET - Nagy Ágota: A növénytermesztési kiállítások története
„kompozíció" formájában állították ki a rendezők. A két világháború közti időszak ipari növénytermesztése (olajnövények, dohány), s a korszak jellegzetes kertészeti bemutatója is megelevenedett. Ezen kívül hagyományos nyárvégi terménybemutató és vásári jelenet színesítette a kiállítást. Ugyancsak a rendszerváltást követően került előtérbe a környezetvédelem, a biogazdálkodás kérdése. A természetes kert című időszaki kiállítás a reneszánsz-barokk épületcsoport jobboldali, emeleti körtermében a biogazdálkodás előnyeire hívta fel a figyelmet, bemutatva azokat a nagyüzemeket is, ahol már eredményes organikus gazdálkodást folytattak. 18 Megjelent a kiállításban az akkor még újdonságnak számító szekszárdi biobor is. A kiállítást Wohlné Nagy Ágota rendezte. 1992-ben szinte világszerte megemlékeztek Amerika felfedezésének 500. évfordulójáról. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum fél éven át nyitva tartó időszaki kiállítást szentelt az eseménynek Amerikából jöttünk. Növények és állatok az Újvilágból címmel. 19 A kiállítás rendezői Balázs György, Bányai József, Csorna Zsigmond, Fülöp Éva, Gyulai Ferenc, Knézy Judit, Martha Zsuzsanna, Oroszi Sándor, PálócziHorváth András, Székelyhidy Iván, Szőllősy Gábor, Takács István és Wohlné Nagy Ágota voltak. A közismert amerikai eredetű növények (burgonya, kukorica, dohány, paprika, paradicsom, bab, tök, kakaó) mellett olyan, kevesek által ismert növény is megjelent itt, mint az amaránt. Az amaránt ígéretes aszálytűrő növényként érdekes és látványos színfoltja volt a kiállításnak, a belőle sütött pékárut a közönség a megnyitón meg is kóstolhatta. A múzeum éves jelentésének tanúsága szerint 78 276 látogató fordult meg a kiállításban, melynek helyszíne a mai földszinti időszaki kiállítóterem volt, valamint az a belőle nyíló terem, ahol jelenleg már a textilgyűjtemény található. 1995-ben került sor a IX. EUCARPIA konferenciára. A nemzetközi paprika és tojásgyümölcs genetikai és termesztési konferenciának az évben Magyarország adott otthont. Ebből az alkalomból kérték fel a múzeumot egy paprikatörténeti időszaki kiállítás rendezésre. A kiállítás A paprika története Magyarországon címmel az emeleti, bal oldali körteremben fogadta a konferencia résztvevőit, később pedig minden múzeumlátogatót, csaknem fél éven át. A konferencia emlékkötete név szerint is megemlékezik a múzeumról a támogatók és segítők között. 20 Az ebből az alkalomból rendezett történeti kiállítás előfutára lett három, egymást követő év paprika-kiállításainak. Ezek a kiállítások szintén felkérésre készültek, a Paprika Terméktanács hároméves programjának kiegészítéseként, rendezvényeik kísérő kiállításaként jelentek meg. Helyszínük ugyanez az emeleti körterem volt. A kiállítások témáját is megjelölték; így az első egy általános ismeretterjesztő kiállítás volt, a második a paprikának a képzőművészetben történő megjelenését mutatta be, a harmadik pedig a paprika gyógyításban betöltött szerepét kellett, hogy elemezze. Minden évben szeptember végén nyíltak a kiállítások, 1998-tól 2000-ig. Az egyes kiállítások címei Újvilágtól az új hazáig, Több, mint fűszer, illetve Paprikapatika voltak. Az utóbbiban helyet kapott Szent-Györgyi Albert szegedi kutatólaboratóriumának egy részlete, paprikával kapcsolatos C-vitamin kutatásainak eredménye is, de kitért a kiállítás a paprika népi gyógyászatban betöltött szerepére is. 2001-ben Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban vándorkiállítás formájában ugyancsak szerepelt a Paprikapatika. 18 MMgMA IX. sz. n. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum jelentése, 1991. 19 MMgMA IX. sz. n. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum jelentése, 1992. 20 EUCARPIA IXth meeting on genetics and breeding on capsicum and eggplant. Budapest, August 21-25, 1995.