Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)
MÚZEUMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Csók Márta: Száz esztendő a „köz" művelődéséért
áttekinthető volt, a megértést pedig a szemléltető módszerek és eszközök sokasága biztosította. Az érezhető újságírói túlzás nyilvánvaló, mégis tény, hogy ez idő tájt a múzeumot már évente átlagosan 90-100 ezer látogató kereste fel, köztük 8-9 ezer külföldi. (A külföldi sajtóban is rendszeresen hírt adtak a múzeumról.) Elsősorban vidéki látogatók számára oktatófilmeket is bemutattak, és jó néhányszor termet engedtek át emberbaráti egyesületeknek, társulatoknak. (A látogatók múzeumba szoktatására a legjobb módszerek egyike.) A helyzet azonban mégsem lehetett túl rózsás, mert az akkori igazgató, Badics József kérelmet terjesztett fel a földművelési miniszterhez, amelyben figyelmeztet, s ez témánk szempontjából különösen fontos, hogy a múzeum oktató, ösztönző hivatását nem tudja betölteni. Az ötvenes évek elejére eljutott odáig a múzeum az újjáépítésben, hogy kiteljesedett a muzeológiai munka, és - a dokumentumokból gyaníthatóan - ezzel egyidejűleg a közművelődési tevékenység is rendszeressé, az intézmény életében meghatározó tényezővé vált. A múzeum egyik összefoglaló beszámolójából 8 tudjuk, hogy év végi jelentések pontos regisztrálással sajnos hét esztendőn keresztül nem készültek, így egészen árnyalt képet nem kaphatunk erről az időszakról. Az bizonyos, hogy nagyon mélyről kellett ismét felhozni a múzeumot, ennek illusztrálására háborús károkat megörökítő, megrázó fényképekkel indul az összefoglaló. 1945-ben elhunyt Badics József igazgató, s ezzel bizonytalan idők köszöntöttek be. A minisztérium miniszteri biztosokat helyezett az intézmény élére, akik azonban „deportálásnak tekintették" ott tartózkodásukat, így aztán a tudományos anyag megmentése terén semmiféle eredményt nem ért el az intézmény. 1946-1947-ig kellett várni, amikor Toborffy Gézának köszönhetően a külsőleg is igen megrongálódott épület tetőzetét helyreállították. 1947 őszén a közönség az Árumintavásár és Kiállítási Rt. vásárait láthatta az épületben, 1948-ban a Mezőgazdasági Tudományok Tájékoztató intézete is ott székelt, így a már 1945-ben odaköltözött Madártani Intézettel együtt három intézmény osztozott az épületen. A ziláltsághoz hozzájárult, hogy 1948. második felében az FM fegyelmi vizsgálatai súlyos szabálytalanságokat derítettek ki, ennek következtében a személyzet egy részét felfüggesztették. A helyzet drámaivá vált, amikor egyéb intézetek között fel akarták osztani a műtárgyállományt, ezt azonban a múzeum dolgozói úgy akadályozták meg, hogy kérelemmel fordultak (1949) a minisztériumhoz, hogy a gótikus épületrészben az anyagot osztályonként rendszerezhessék. Tavasszal S. Szabó Ferenc néhány fizikai dolgozóval hozzákezdett az intézet tudományos gyűjteményeinek és berendezési tárgyainak rendbetételéhez, így próbálták elejét venni a pusztulás újabb hullámának. A múzeum iránt érdeklődő közönség kiállítást ekkor még nem láthatott. Az akkori dokumentumokban lapozgatva érzékelhető: az mentette meg az intézményt, hogy dolgozói a reménytelennek látszó helyzetben, a legnehezebb időszakokban is tovább folytatták munkájukat. Erre az elszánt megmentő tevékenységre terelődött a Magyar Tudományos Központ vezetőségének a figyelme, Nagy Imre és Erdei Ferenc miniszterek pedig személyes közreműködésükkel igyekeztek a múzeum fennmaradását biztosítani, fejlődésének lehetőségét megteremteni. Erdei Ferenc földművelési miniszter tárcája 1950-ben közel 300 ezer forintot biztosított az elpusztult intézmény újjászervezésére, s csaknem ugyanennyi tervberuházási hitelt az építkezésekre. 1949-ben kerül a múzeum az FM felügyeletébe. * A Magyar Mezőgazdasági Múzeum összefoglaló jelentése 1945-1951. 114/1959.
