Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)
MÚZEUMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Rosch Gábor: A városligeti Vajdahunyadvár és tervezője, Alpár Ignác
földszinten sisakos záróköveket, az emeleten férfifejeket és íves geometrikus zárófejezeteket tervezett az építész. A hosszú homlokzatszakaszokon a lefelé keskenyedő hermapillérekből is emberi alakok emelkednek ki. A főbejárat fölötti „kapuzat" épületszobrászati díszítettsége dús mozgalmasságával már túllép a szokványos barokk homlokzatképzésen: trombitáló szárnyas angyalok, páros puttócsoportok, oroszlánfők, sárkányok között barokkos címerpajzsok, kagylók, füzérindák, kő- és bádogvázák láthatók. A mai épületen már néhány szoborelem hiányzik az eredeti műhöz képest. A kupola tetejét a magyar korona zárja. A két szélső rizalit homlokzatának talán a legszebb részlete az allegorikus férfi-női szobrok között elhelyezett Nagy-Magyarország címer, fölötte kőpárnán nyugvó magyar koronával. A főpárkányon és az ablakok alatt baluszteres sávok futnak. A kupolák körül és a tetőmellvéd fölött a mezőgazdaság egyes ágazatait jelképező szobrok szinte lebegni látszanak. A szoboralakok allegorikus jelentése: a nő galambokkal az állattenyésztést, a magvető férfi a növénytermesztést, a férfi ekével a földművelést, a halásznő a halgazdálkodást, a nő ekével a talajművelést, a férfi íjjal a vadászatot, a bacchánsnő a borászatot, a kalapácsos férfi az erdei kőfejtést, a gereblyés nő a kertészetet jelképezi. Továbbá még két kagylót tartó puttó és amorettek csoportja látható. Ezeket a szobrokat más sorrendbe állítva megismételte az építész, így a szemlélő a szoboralakok még bővebb választékát tételezheti fel, amelyeket Damkó József, Füredi Richárd, Margó Ede, Markup Béla, Radnai Béla és Tóth István szobrászművészek készítették. Az épületbe lépve mindenhol a késői historizmusra jellemző, túlburjánzó, barokkos stukkódíszítések borítják a falak és mennyezetek teljes felületét. A bejárati aulából széles márványlépcső vezet az emeletre. A lépcsővel szemben, a tükörfal mögött, Alpár még királyszobát tervezett, de később mégis a múzeum rendkívül gazdag könyvtárát helyezték ide. A bejárati ovális csarnok és a főlépcsőház a gyulafehérvári vár részleteit tükrözi vissza. A két szintet összekötő ovális födémáttörés, valamint a főlépcső balusztrádos mellvéd könyöklőjét szürkésbarna siklósi márványból, míg a szögletes balusztereket rózsaszín ruskicai márványból tervezte Alpár. A térfalak párkányzatán ülő puttók, páros férfi-női allegorikus alakok, valamint a falfülkékbe állított szobrok, a pilaszterek fejezetét képező női fej-domborművek jelzik a túldimenzionált díszítőszobrászatot. A mennyezetekről függesztett hatalmas csillárok a kor jellegzetes eklektikus díszműlakatos termékei, melyek a tér reprezentatív hangulatát fokozzák. 24 Szobrok és emlékművek a Vajdahunyadvár környezetében A Széchenyi-szigeten a múzeumi épületcsoport környezetében már a megépítés idején, s az azóta eltelt évszázad alatt számos kiváló szobrot, kisebb-nagyobb képzőművészeti alkotást állítottak föl. Ezek egy része közvetlenül kapcsolódik az épületcsoporthoz, vagy utal a magyar mezőgazdaság kiemelkedő alakjaira. Az épületben, az épület falain, párkányzatán megjelenő szobrokról és domborművekről a fentiekben már esett szó. A továbbiakban az épülethomlokzatok előtt, a belső 24 A kivitelezési munkákat Alpár Ignác leírása szerint a hazai iparosgárda legjobbjai nyerték el, közülük számos iparos a Steindl céh tagja volt. Kőfaragó munkák: Fuscher János és Seenger Béla, asztalos munkák: Csepreghy János és Michl Alajos (Alpár rokona), lakatos munkák: Alpár Ede (Alpár Ignác testvére), üveges munkák: Klopfer János és Forgó István, vízvezetékek: Bründl János, faburkolatok: Neuschloss Károly, Neuschloss Ödön és Marcell, szigetelő munkák: Biehn János, rabicmunkák: Erős Sándor.
