Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)

GYŰJTEMÉNYEK - Csorna Zsigmond: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Munkaeszköz-történeti Archívuma és tudományos jelentősége a kutatásban

lyi múzeumszervező, Sági János hasonló célú és tartalmú útmutatója, a Néprajzi kincseink gyűjtése című füzet. Bellosics Bálint, Sági mellett a másik zalai néprajzi tárgygyűjtő, Keszthelytől nem messze, Rédicsen, 1867. október 10-én, jómódú kisbirtokos családban született. Szintén a néprajzi intézmények megszerveződésének és a hagyományok pusztulásának évtizedeiben kötelezte el magát a népélet gondos számbavételére és megörökítésére - akkor tehát, amikor a legkülönbözőbb kutatók és nagyszámú lelkes amatőr szegődött a nemzeti kultúrkincsnek tekintett népi-paraszti kultúra értékeinek megmentésére. Bellosics kezdeti érdeklődésének elmélyítésében Herrmann Antalnak volt döntő szerepe. A Magyarországi Néprajzi Társaság szervezőjeként, valamint az első magyarországi néprajzi folyóirat szerkesztőjeként is következetesen képviselte a politikai nacionalizmustól független magyar nemzetiségi néprajzi kutatások eszméjét. Herrmannt 1883-ban helyezték Budára, az I. kerületi állami tanítóképző intézetbe némettanárnak, ahol Bellosics az intézet növendéke volt. Kapcsolatuk barátsággá érett, de mindvégig megmaradt olyan tanár-tanítvány kapcsolatnak, amelynek a néprajzi gyűjtésekkel kapcsolatos konzultáció jelentette a konkrét tartalmát. Mindketten baráti és munkatársi kapcsolatot tartottak fenn Bátky Zsigmonddal, a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya munkatársával is. Kapcsolataiknak komoly szerepe lehetett abban, hogy mind Sági János, mind Bellosics Bálint vállalkozott a néprajzi tárgygyűjtést segítő útmutató elkészítésére. Bellosics ezen felül Bátky nagyszabású útmutatójának elkészítéséhez is kiegészítő adatok közlésével járult hozzá. Életrajzírói szerint elkötelezett és szenvedélyes pedagógus volt Zomborban, de korántsem az akkortájt természetes tanítás és nevelés értelmében. Néprajzi gyűjtésre ösztönözte tanítványait, mert ezt is a falusi tanítók kötelességei között tartotta számon. S nemcsak azért hangoztatta a gyűjtés fontosságát, mert fel akarta fedeztetni velük a népi kultúra szépségét és tudományos jelentőségét, hanem azért is, hogy a parasztsággal, a vidéken élőkkel folyamatos és elmélyült kapcsolatok révén fogékonyabbá váljanak az életmódbeli, társadalmi problémák iránt. Sági János hasonló módon egyféle szociális érzékenységgel rendelkezett, amit az újságcikkei sugároztak is. így nem véletlen, hogy a számtalan ellenségeskedő, helyi megnyilvánulás mellett és ellenére a paraszti gazdaságok tárgyait, eszközeit gyűjtötte, érdeklődése ebben az irányban mélyült el. Érthető, hogy a néprajz kezdeti munkatársai mind amatőr gyűjtők voltak, a legjobb esetben középiskolai tanárok, akik a népművészet divatja alapján gyakran rajztanárok is. Ebbe a lelkes, a múltat megismerni kész, a múlt tárgyait összegyűjtő értelmiségi mozgalomba tartozott a tárgygyűjtő Sági és Bellosics is. Ennek a tudományos és életfelfogásnak a részeként értékelheti az utókor a néprajzi tárgyak gyűjtését, és az azt segítő útmutatókat is. Ma olvasva ezek nagyon optimistának, már-már naivnak tűnhetnek. Különösen az a remény, hogy a múzeumot gazdagító tárgygyűjtésben a pap, a tanító és a jegyző fog példát mutatni. De remélték, hogy bekapcsolódik az értékmentésbe a községi orvos, a gazdatiszt, az erdész, a mérnök, és mindazok az értelmiségiek is, akik a mindennapi élet során találkoznak a falvak népével. Vajon sikerült volna úrrá lennie a kortársak által sokszor kárhoztatott érdektelenségen, vajon komolyan hihették, hogy a rövid tárgygyűjtési útmutatók elégséges szakmai eligazítást kínálnak? Bátky Zsigmond, akinek gazdagon illusztrált kézikönyvét máig használja a szaktudomány, hasonlóan elegyítette az elméleti és módszertani alapelvek tisztázását a napi praktikummal. Abból indult ki ő is, hogy mindaz, ami az etnográfiát érdekel-