Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)

GYŰJTEMÉNYEK - Vörös Éva: Az Archív Fotók Gyűjteménye

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum adattári gyűjteményeiben (például: I. sz. Személyi Emlékanyag, IL sz. Szakoktatás-történeti, III. sz. Agrártörténeti Iratok, IX. sz. Mezőgazdasági Múzeum Dokumentációs gyűjteményben) szétszórtan talál­hatók még további fényképek. Fontos lenne, hogy ezekről az eredeti felvételekről legalább egy összesített lista készüljön, hogy még teljesebb képünk lehessen fény­képeinkről. Elkezdtük azt a külső helyszíneken zajló kutatómunkát, amelynek célja, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeumról és a több mint száz éve otthonául szolgáló Vajdahunyadvárról összegyűjtsük - főleg a kezdeti időszakból - azt a még fellelhető fényképanyagot, amely a korabeli sajtóban (Vasárnapi Újság, Köztelek stb.) és más közgyűjteményekben (például Nemzeti Múzeum, Budapest Történeti Múzeum, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Szabó Ervin Könyvtár) őriz számunkra érdekes felvételeket. Az új nyilvántartási rendeletnek kiemelkedően fontos újdonsága volt, hogy az ún. „tudományos forrásértékű, eredeti, illetve művészi alkotásnak számító fénykép­anyag" nyilvántartására új szakleltárkönyvet vezetett be. Ez a szakleltárkönyv több szakágat szolgál, de nem szabad összetéveszteni az adattári fényképek leltárkönyvé­vel. 118 Ezt az új szakleltárkönyvet 2004-ben kezdtük el használni a VII. sz. Archív Fotók Gyűjteményében. A GYŰJTEMÉNY TUDOMÁNYOS FELDOLGOZOTTSÁGA Az Archív Fotók Gyűjteményéről a tanulmány elején jelzett feldolgozáson kívül más, kimondottan a gyűjtemény darabjait ismertető tanulmány nem készült. Azonban a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei c. kiadványunkban a muzeológusaink által készített tanulmányokban gyakran szerepelnek fényképek a gyűjteményből. A legtöbb fotográfiát Knézy Judit használta fel, a lábjegyzetekben felsorolt tanulmányok mellett továbbiakra felhívjuk a figyelmet. Néprajzi vonatko­zású tanulmányaihoz érdekes és kevésbé ismert felvételeket publikált például: Falusi nők a mezőgazdaságban, falusi nők munkája (XVIII-XIX. sz.) 119 , A környezetválto­zások hatása a halászatra és halfogyasztásra a Dunántúlon 110 , Uradalmi alkalma­zottak és életmódjuk a csurgói uradalomban a XVIII. század végén 121 . Egy reprezentatív válogatás 2001-ben látott napviágot a magyar agrárium, gaz­dálkodás, mezőgazdasági gépek és technológiák témakörben az Álmok Álmodói - Világraszóló Magyarok című kiállításra és kísérő katalógusába. 122 Ehhez a témakörhöz kapcsolható az a széles érdeklődést és tetszést kiérdemelt kiadvány Agrárvilág Magyarországon 1848-2002 címmel, amely a magyar agrárium képes és írott enciklopédiája lett rögtön a megjelenését követően. 123 Jelen tanulmányunkban forrásként felhasznált múzeumtörténeti összefoglaló kötetek is számos felvételt mutatnak be, ezekre most külön nem térünk ki, pontos adataik a jegyzetekben megtalálhatók. Ebben a vonatkozásban azonban érdemes 118 Uo. 39. 119 A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1992-1994. 25-39. 120 A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1998-2000. 5-27. 121 A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1986-1987. 285-310. 122 Álmok álmodói. Világraszóló Magyarok. I—II. Szerk. Eleőd Ákos, Szegő György. Bp. 2001-2002. 123 Agrárvilág Magyarországon 1848-2002. Szerk. Estók János. Bp. 2003. 387. és második, bővített kiadás: Agrárvilág Magyarországon 1848-2004. Bp. 2004.

Next

/
Oldalképek
Tartalom