Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)
KIÁLLÍTÁSTÖRTÉNET - Oroszi Sándor: Az Erdészeti Gyűjtemény és az erdészeti kiállítások története
közök szerepeltek. A reneszánsz kisteremben a századfordulón mind jelentősebbé váló erdőművelést, benne a mesterséges erdősítéseket mutatták be. Itt kaptak helyet az erdőgazdasági szempontból káros állatok, valamint az erdővédelem témája is. A nagyterem szentélyrészében az erdőrendezés számos műszerét maguk a feltalálók, szerkesztők (Csiby Lőrinc, Cséti Ottó) adták, ajándékozták a múzeumnak. Ezek ma is gyűjteményünk becses darabjai, bár bemutatásuk nehézségekbe ütközik. Végül a nagyterem másik végében, a körteremben a látogatók az erdő növényvilágát, száraz és nedves preparátumokat láthattak. Itt nemcsak a hazai, hanem a külföldi (japán és amerikai) famagvakat, fatermékeket is kiállították, amelyeket az illető országok erdészei, botanikusai hoztak, ajándékoztak. Ezzel mintegy nemzetközi kitekintésre volt lehetőség, ugyanakkor alkalmat adtak a külföldi látogatók ajándékainak közszemlére tételére is. Összességében Földes jánosék nem törekedtek - mint ahogy a többi, szűkebben vett mezőgazdasági kiállításban sem - történeti bemutatásra. Erre ugyanis külön gazdaságtörténeti kiállítás szolgált. Ennek ellenére a kinyomtatott kiállítási ismertetőben adtak egy rövid erdészettörténeti összefoglalót is. Az első világháború után a múzeum erdészeti gyűjteményében jelentős változás nem következett be. Igaz, az elszakított országrészekből menekített javak, illetve repatriáló erdészek némi módosulást hoztak, de ezek a kiállítást alapvetően nem érintették. Mégis megemlítjük például a tátralomnici Nagyszálló Vajdahunyadvárba hozott bútorait, amelyekből egy-kettő a kiállítási berendezések közé került. A MagasTátra erdész építésze, Clement Károly is a múzeumban kapott állást. (Ő volt az első, akit a minisztérium erdészeti főosztályáról állandó jelleggel múzeumi munkára rendeltek.) Trianon után a magyar erdészeti politika legfőbb célkitűzése az erdőterület növelése volt, azaz az erdőtelepítéseket szorgalmazták. Ez alig tükröződött az erdészeti kiállításban, amely az egész múzeumot érintő 1934. évi felújítás során is megmaradt a korábbi alapokon. Csupán annyi történt, hogy az összekötő folyosórészt, továbbá a vadászati lépcsőfeljárót elvesztették, így a bemutató alapterülete csökkent. 1938-ban vetődött fel ismét, hogy az erdészeti kiállítást is fel kellene újítani, de ebben az évben csak néhány tárgy, modell és makett selejtezéséig jutottak el. Badics József igazgató az 1938-ban kezdődő országrész-visszacsatolások alkalmát is kihasználta: a nagyközönség kíváncsi lenne - vallotta -, hogy Magyarország mennyi erdőt kapott vissza, tehát az erdészeti kiállítás felújítása elkerülhetetlen. A minisztériumból erre a munkára - éppen a megnövekedett erdőkerület miatt - nem tudtak erdészt kirendelni. (Az erdészeti és vadászati kiállítások ügyét a geológus Toborffy Géza intézte.) Csak 1942-ben bízták meg Modrovich Ferenc soproni főiskolai tanárt a kiállítás részleges átrendezésével, amihez a minisztérium megfelelő költségkeretet is tudott biztosítani. Ekkor gondoltak először iparművész tervező (Mailász Gitta) közreműködésére, de az 1943-ban elkészült felújítás még mindig az 1907. évi alapokon nyugodott. Témában ugyan kiegészült az Alföld fásítási akciójának bemutatásával, továbbá a legújabb erdőstatisztikai adatokkal, de az erdőhasználat túlsúlya megmaradt. Érdekes módon ezzel a kiállítás mintegy történetivé vált, mivel a századfordulós állapotok, dokumentumok továbbra is láthatók voltak. Pedig ekkor a múzeum hivatalos koncepciója már így hangzott: „Régiségeket más múzeumokban kell keresni. A Mezőgazdasági Múzeum feladata, hogy a mezőgazdaság állását és a mezőgazdasági tudományok haladását a mai nap állása szerint bemutassa, és inkább a jövő lehetőségeit, mint a múlt történetét demonstrálja." Néhány, a két világháború között bekerült tárgy gyűjteményünknek ma is becses darabja. Ekkor került a Matussovits Péter-féle kézi csemetekiemelő szerkezet a
