Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Rácz Szabóné Soós Annamária: A közönségért. (Közönségkapcsolat a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban
Zuglói Lapok. A Magyar Távirati Iroda jelentőségét külön szeretném kiemelni, hiszen sokszor a szerkesztőségek általuk jutnak fontos információhoz. A rádió népszerűsége elsősorban hozzáférhetőségében rejlik, az emberek többsége számára „fogható" az adás, így sok rádióhallgatóhoz juthat el az információ, még úgy is, ha eközben más tevékenységet végeznek (háttérrádiózás). Jó kapcsolatokat ápolunk az Info Rádióval, Kossuth rádióval (Falurádió), Civil Rádióval, Petőfi rádióval, amelyek inkább interjút készítenek, míg más rádiócsatornán inkább rövid tájékoztatást nyújtanak (Juventus, Klub Rádió). A közeljövőben rádiós és televíziós beszélgetések szervezését tervezzük a nagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvényekhez, kiállításokhoz. Intézményünk életében különösen fontos szerepet tölt be a helyi média. Minél szűkebb területre terjed ki az adott médium hatóköre, annál nagyobb az esély a helyi eseményekről való tájékoztatásnak. A helyi média állandó és közvetlen kapcsolatban áll környezetével, a helyi közösségét informálja minden velük kapcsolatos, őket érintő hírről. Ugyan az országos médiumok választékával nem tud versenyezni, mégis a helyi információközvetítésben fontosabb szerepet tölt be. 16 Rendszeresen közzéteszik programjainkat a Budapesti Napban és a Zuglói Lapokban, ezenkívül jó kapcsolatban vagyunk a helyi Zugló Televízióval, gyakran forgatnak kiállításainkról. A közeljövőben szeretnénk velük egy megállapodást kötni, mely szerint a nyíló kiállításainkról, rendezvényeinkről többszöri előzetesben tájékoztatnák nézőiket egy azt megelőző forgatás alapján. A Zugló Televízió felmérése szerint 30 000 háztartásban tudják nézni adásukat, mely még nem a teljes lefedettséget jelenti. Ezenkívül rendszeresen forgat nálunk a Duna Televízió (Gazdakör, Kalendárium) és az MTV (Holmi), számos műsorukhoz nyújtottunk szakmai és egyéb technikai segítséget. A múlt évben fizetett reklámfilmekkel is megjelentünk a televízió képernyőjén. Jelen vagyunk évenként megjelenő kiadványokban, internetes portálokon, amelyekben a múzeumot általánosságban mutatjuk be színes fotóval, az állandó kiállítások felsorolásával, az időszaki kiállítások megemlítésével konkrétumok nélkül, a filiáléink számbavételével és egyéb általános információk közlésével. Ezek a megjelenések még megfizethetőek (pl. Pedagógus zsebkönyv, Hotelinfo, Sulibörze, internet Szaknévsor); vagy pedig ingyenes a közzététel (pl. Vendégváró, Sulinaptár), amely csak az alapadatainkat tartalmazza. Az internetes megjelenésnek az előnye, hogy bármikor kérhető adataink módosítása, míg az egy évre kiadott kiadványoknál az esetleges frissítéseket (pl. a belépődíj árának változását) csak a következő évben tudjuk végrehajtani. Hirdetéseinknek, fizetett megjelenéseinknek elsősorban az anyagi lehetőségeink szabnak határt. Időszaki kiállításainkról, rendezvényeinkről folyamatos tájékoztatást nyújtanak a különböző információs kiadványok, napilapok kulturális ajánlói (Pesti Műsor, Pesti Est, Népszabadság: Tárlatolgató), külföldiek részére megjelenő kul" ESZENYI M. III. Tömegkultúra és tömegkommunikáció. A kulturális menedzser tankönyve. 2001. 76.