Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

KONFERENCIA-ELŐADÁSOK - Egyed Ákos: A parasztság polgárosodása Erdélyben a jobbágyfelszabadítás nyomán

szén. Egyébként a jobbágyfelszabadítás utáni első két évtizedben a mezőgazdaság piaca rendkívül szűk volt: a városfejlődés csak a kiegyezést követően gyorsult fel, s akkor jutott Erdély vasúti hálózathoz. A polgárosodásban - érthető - Erdélyben nem a volt jobbágyrendnél, hanem a korábban is szabadrendűeknél figyelhető meg előrehaladás. Ezek a rétegek a kultúra terén előnyt szerezhettek: az írni-olvasni tudás a szászok és a székely szabadok közt elterjedt volt, a jobbágyrendűek közt viszont ritkaságszámba ment. Jártasabb volt ez a szabad réteg a helyi közigazgatás terén is. A paraszti gazdaságok több mint kilenctizede Erdély átlagában önellátó gazdaság volt, s csak egy vékony rétege rendezkedhetett be állandóbb jellegű piaci termelésre. Ebben a nagyobb városok körzetében élő specializálódó gazdaságok haladtak az élen, bár a XIX. század közepén még ugyancsak külterjesen gazdálkodtak. A hóstátiak nem voltak soha jobbágyok, számukra nem a jobbágyság eltörlése, hanem a városi piac fejlődése és közelsége biztosította, hogy fokozatosan intenzívebb gazdálkodásra térjenek át (zöldségtermesztés), s ez polgárosodó életmódot is eredményezett. Ám a hóstátiak egészen az utóbbi évtizedekig (a Ceausescu-korszak erőszakosan, a birtokok „kollektivizálása" által tette tönkre a családi gazdaságokat) megőrizték zártabb társadalmi közösségeiket. Intenzív növénykultúra a marosszéki székelység körében, főként a tréfásan Murokországnak nevezett (Lukafalva, Lőrincfalva, Ilencfalva) kistájban alakult ki, de az életmódban a városiasodásnak az 1848 utáni első évtizedeiben nyomát sem igen találjuk. Az itteni parasztgazdaságok már 1848 előtt elindultak az intenzív zöldségtermesztés útján, s termeivényeiket széthordva viszonylag nagy piaci körzetben értékesítették. A volt jobbágyparasztság főként a hagyományos állattenyésztés területén keresett érvényesülési lehetőséget. A románság inkább a kisállattartásban, elsősorban a juhászaiban tűnt ki. A piacot a mezővárosok szokásos állatvásárai jelentették számukra. A volt jobbágyság újszerű magatartására vonatkozó adatoknak ugyancsak szűkében vagyunk. Néhány korabeli feljegyzés annál inkább figyelmet érdemel. A Belső-Szolnok és Doboka (később Szolnok-Doboka) megye megfigyeléséről írta Szemmáry József: „A régi nemesi és volt úr béres közösségek között nincs sok különbség, sőt a felszabadult jobbágyok inkább jólétnek örvendenek, mint az apró nemesektől lakott községek."

11 A volt jobbágyrendűek igyekezetéről adtak hírt a székely viszonyok ismerői is. Kozma Ferenc közíró és történész szerint a korábbi „jobbágyrend a közélet egyik legderekabb elemévé lett (...) felszabadulásul után urává lévén birtokának, ez emelte és fokozta benne a vagyon becsülését, s határozottabb ösztönnel kezdett javai gyarapítására, mint azok, akik jóval előtte elértek bizonyos tetőpontot".

12 A volt magyar jobbágy" SZEMMÁRY József: A parasztbirtok állapota Szolnok-Doboka megyében. Dés, 1885. 18. 12 KOZMA Ferenc: A Székelyföld közgazdasági és közművelődési viszonyai. Bp. 1879. 89.