Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

KONFERENCIA-ELŐADÁSOK - Egyed Ákos: A parasztság polgárosodása Erdélyben a jobbágyfelszabadítás nyomán

ben, hogy itt nem volt úrbérrendezés 1848 előtt, mert Wesselényi Miklósék minden ilyen irányú törekvését megakadályozta Bécs és az erdélyi konzervatív erők ellenállása.

2 így a rendezés minden nehézségével az utolsó rendi országgyűlésnek kellett vagy kellett volna megküzdenie, amely Kolozsvárt 1848. május 29-én ült össze. Az uniótörvény elfogadása után (az első törvénycikk) még két törvényt kellett hirtelen elfogadnia az országgyűlésnek (a választójogi és a nemzetőrségi törvények), hogy június 6-án sor kerülhessen az úrbéri törvénytervezet beterjesztésére. A javaslatot a megelőző napokon dolgozta ki egy olyan bizottság, amelyben Wesselényi Miklós, a jobbágyfelszabadítás régi híve és szorgalmazója, vezető szerepet játszott. A tervezet a magyarországi IX. törvénycikk alapján készült, legalábbis az alapkérdéseket illetően. Az erdélyi IV. törvénycikk, amelyet 6-án a kolozsvári országgyűlés megszavazott, kijelentette a robot és a dézsma megszűnését, s az első cikkel szóról szóra átvette a magyarországi törvényből, hogy „A törvényhozás a magán földesuraknak kármentesítését a nemzeti közbecsület védpajzsa alá helyezi."

3 Ezen túl azonban a kolozsvári törvény az erdélyi sajátosságokat figyelembe véve valóban erdélyivé alakult át. Az erdélyi IV. törvénycikk a leghatározottabban kijelentette: „A helységek polgárai (eddig jobbágyok és zsellérek) azon telkek és földek használatában, melyek kezükben találtatnak, bárminemű természetűek legyenek is azok, nem fognak bíróság közbejötte nélkül háborgattatni, sem legeltetési, faizási, nádlási rendes és folytonos eddigi haszonvételeikben megszoríttatni."

4 A vármegyei jobbágyság eszerint szabadult fel 1848. június 18-án. Az úrbéri törvény természetesen nem térhetett ki minden kérdésére a vonatkozó erdélyi viszonyoknak. De a székelyföldi legfőbb sajátosságot a törvény megfogalmazta, s néhány királyföldi kérdést is érintett. Ami az előbbit illeti: a „székely örökség"-nek nevezett tulajdonformát allodiatúrának nyilvánította: „A Székelyföldön a tiszta majorságok közé értetik a székelyörökség (siculica haereditas). Ennélfogva, minthogy az adófizető és fegyvert viselő székelyek jószágai köztudat szerint többnyire székely örökségek, az ezeken lakó kolonusokra azon mentesség, mely más úrbéresekre nézve a törvény nyomán rögtön életbe lép, csak azon esetben terjedhet ki", ha a jobbágytartók nem tudják bizonyítani, hogy a jobbágyok használatában levő föld majorság vagy székely örökség.

5 2 Vö. EGYED Ákos: A jobbágyfelszabadítás sajátosságai Erdélyben. In Szabó István Emlékkönyv. Szerk. RACZ István. Debrecen, 1998. 327-336. 3 Corpus Juris Hungarici Magyar Törvénytár. Erdélyi törvények 1540-1848. Bp., 1990. 673-675. 4 A törvény eredeti szövege: Magyar Országos Levéltár (MOL). F. 722-725. Országgyűlési Irománykönyv, 78. kötet. 23. sz. 83-86. 5 Uo. L. még Corpus Juris i. m. 674.