Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Knézy Judit: Életmódváltozások Somogy megyei falvakban (1945-1970)
idősebbek továbbra is a konyhabeli vagy lakószobabeli dobkályhán, csikóvagy „rakott sparheton" főztek, ennek „ren"-jében sütöttek, hogy takarékoskodjanak a villannyal, csak a nyári időszakban került sor a villanytűzhelyek használatára. Az olcsóbb propán-bután gázpalackok használata az 1970-es évektől népszerű lett, bár a legtöbb idősebb háziasszony ezt is felváltva használta a meglévő hagyományos tűzhelyekkel. A villannyal működtethető háztartási gépeket általában minden új házasnak beszerezték már az 1960-as évek végétől, az idősebbek leginkább csak a kávéfőzőket és darálókat használták. Az ételtartalékolást forradalmasította a fridzsiderek megjelenése az 1970-es évektől. Ebben főképp friss húst, tejtermékeket, nyers főzelékféléket (főképp zöldborsót, zöldbabot, gyalult tököt), meggyet, bogyós gyümölcsöket kezdtek tárolni. A hűtőládák megjelenése 1990 körül azt is lehetővé tette, hogy elköltözött családtagjaiknak is nagyobb mértékben tartalékolják mindezeket. A piacra járó asszonyok is ebben tárolták az árulandó leveszöldséget, gyalult tököt, zöldborsót, zöldbabot és mást. 43 A hagyományos étrend fennmaradását azokban a parasztcsaládokban és volt cselédcsaládokban lehet regisztrálni, ahol a nehezebb mezei munkára már kevésbé alkalmas nagymama maradt otthon és főzött a családnak: reggelire és estére többnyire meleget adott, délre hideget csomagolt, csak hosszabb nyári napokon, nehezebb munkák idején vitte ki maga, vagy vitette ki unokájával a meleg ebédet. A tsz-ben, erdészetekben vagy az állami gazdaságban dolgozók kevéssé vették igénybe az üzemi konyhát, inkább hazulról vittek magukkal ételt, kivételt a magános férfiak vagy asszonyok képeztek ez alól. Ez sokáig jellemző volt a városi üzemekben dolgozókra is. A fiatalabbak, akik már a falusi óvodákban, iskolákban megszokták a „közös" kosztot, később nem idegenkedtek az üzemi étkezdéktől. Ahol nem volt, aki otthon megfőzzön, ott napközben hideget fogyasztottak, és este jutott az asztalra meleg étel. A termelőszövetkezetben dolgozó asszonyok a magukkal vitt ételes kosárban a kenyér és húsféle mellett rendszerint betették még az 1970-es években is a „pintest", azaz a másfél literes borosüveget is (volt, aki vizet tett bele), mert a határban nem mindenhol juthattak ivóvízhez. De a falusi orvosok hatására később már egyre inkább a házi szörpök szódával, bolti üdítők, illetve ásványvizek kerültek az úti kosárba. Az unokáknak már mindent megvesznek, amit a városi gyermekek is igényelnek, ha egészséges, ha nem: kólát, müzlit, joghurtot, csokoládét, édességeket. Nagy különbségek voltak és vannak ma is a mezővárosi szintű, színvonalú, élelmiszer-hálózattal jól ellátott helységek és a kisebb, elzártan lévő községekben élő, onnan keveset eljáró idősebb emberek táplálkozása, háztartásvezetése között. A hagyományos ünnepi ételek bemutatására a falusi vendéglátás alkalmai egyre több lehetőséget nyújtanak. 44 A táji jellegzetességek értékesítése fontos jövedelemszerzési lehetőséget jelenthet. "KNÉZYJ. 2002.3. 44 KÖSTLIN, K. 1998. 9-16.
