Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Oroszi Sándor: Temessziget kontra kincstár

Ekkor úgy tűnt, hogy most már könnyen megy minden, hiszen a minisztérium elvben elfogadta a szolgalmi jog megváltását, az erdőgondnokság kidolgozza a részleteket, s a községnek csak el kell fogadnia az erdők számára biztosított részét. A megegyezés azonban mégsem sikerült, mert az osztrovaiak „túlságos követelésekkel" álltak elő.

24 A TEMESSZIGETIEK KIFOGÁSAI A község álláspontját csak akkor érthetjük meg, ha még visszakanyarodunk az 1879 utáni állapotokhoz. Az ügyek minisztériumi leállítása után újból csak 1888-ban, a részletesen idézett erdészeti üzemtervvel egy időben került ismét sor a („Gutachten" alapján történő) területkijelölésekre. Akkor a temesvári kincstári ügyészség - a megye alispánja útján - a már többször említett 561,9 kh-t (323,4 ha) ajánlotta fel a községnek. Ezt a község nem fogadta el, hanem három kisebb szigetet, összesen 155,8 kh (89,7 ha) kiterjedésben kért még „ráadásnak". A delibláti erdőgondnokság ezt a kérést méltányosnak találta. Ebből kerekedett ki az a bizonyos 656,1 kh (377,9 ha) erdőterület, amelyet az orsovai erdőhivatal, a pancsovai jószágigazgatóság és a budapesti kincstári jogügyi igazgatóság a községnek kívánt adni. Hogy, hogy nem azonban a temesvári kincstári ügyészség ismét csak a már korábban felajánlott 561,9 kh-ról (323,4 ha) értesítette a községet. Ezt Temessziget képviselő-tesülete elutasította azzal, hogy - ha már ilyen nehéz a kincstárral való egyezkedés - adjanak még hozzá egy másik, 331,17 kh (190,59 ha) kiterjedésű szigetet is, s akkor az ügyet újratárgyalják. A falu ilyen irányú kérését maga a delibláti erdőgondnok is túlzottnak tartotta, így a községgel való tárgyalások 1895-ben megszakadtak.

25 Az események azonban a „mellékhadszíntéren", a rétek és legelők ügyében továbbra is döntéseket követeltek. A község szempontjából ugyanis - miként azt a bevezetőben is leírtuk - a legfontosabb a marhalegelők megszerzése volt - akár az erdőkből, akár a rétekből, legelőkből. A kincstár tulajdonában lévő réteket a községi lakosok 1822-től bérelték. A katonai kormányzat megszűnése után a minisztérium nem bolygatta a tulajdonviszonyokat addig, míg a különböző birtokelkülönítések nem történtek meg. A mezőgazdasági területeket csekély haszonbérért (10-25 krajcár/kh 17,37-43,43 kr/ha), általában magánosoknak adták bérbe. S többnyire csak azért kértek pénzt, hogy a volt határőrök el ne felejtsék: az állam, a magyar állam földjén gazdálkodnak. " Ezért aztán a minisztérium évi jelentéseiben a megváltás kérdése mint folyamatban lévő, de eddig eredménytelen tárgyalásként szerepelt. Lásd: A földmívelésügyi m. k. ministernek. ..[1891., 1892. és 1893.] évi működéséről a törvényhozók elé terjesztett jelentéseit. (Bp., 1892., 1893., 1895.) 430., 522. és 390. 25 OL. K-184. 1917-B/2-119.566. (5728/1903.)