Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Csoma Zsigmond: A régi magyar, hungaricum szőlőfajták történeti-ökológiai, ethno-ampelográfiai vizsgálata (A középkortól a XX. század közepéig)

ven beszélés érdekében ampelográfiai szótárt kellett Hermann Goethének írnia, aki két évvel később a bogyók alakja szerinti csoportosítását is megjelentette Handbuch der Ampelographie címmel, azonban ez a mesterséges rendszer ma már nem áll fenn.

7 A szőlőfajták neveinek egységességét a számos - sokszor zavaros - népi, paraszti névadás után, a fajtaazonosítás és -leírás módszerének azonosságát a nemzetközi Ampelográfiai Bizottság ülései biztosították egyre nagyobb sikerrel (1873 Bécs, 1874 Wiesloch, 1875 Kolmar, 1876 Marburg, 1877 Firenze, 1878 Genf, 1879 Budapest, 1880 Geisenheim) a filoxéra pusztításának elhatalmasodásáig. AZ ELSŐ MAGYAR FAJTALEÍRÁSOK A dunántúli szőlőfajták rendszerezésével a Bél Mátyás pozsonyi evangélikus köréhez tartozó, Matolay János próbálkozott meg,

8 aki a soproni szőlőkről készült leírásában a szőlőket négy csoportra osztotta: a duzzadtak, a fehérek, a szürkék és a csemegeszőlők. A fajtanevek azonosításához is hozzákezdett, megállapítva, hogy a „soproni Zapfete" = a tokaji furminttal, míg a „soproni Augster" = a tokaji góhérral azonos. A nyugat-európai fajtákra is felhívta a figyelmet, így a rizling, veltelini, tramini, olaszrizling, cirfandli fajtákra. A furmintot Tumidulának (dagadt, hólyagosnak) nevezte és ampelográfiailag leírta. (Valószínű csak telt fürtű, „Hólyagos Furmint" klóntípust láthatott, mert különben elrúgott bogyókat és partenokarp kis szőlőbogyókat is megfigyelt és az elítélő, becsmérlő népi terminológiákat is rögzítette volna.) Matolay után csak Mitterpacher Lajos próbálkozott a szőlőfajták ampelográfiai leírásával az Elementa 2. kötetében, ahol 36 fajtát írt le.

9 Ezt az ampelográfiai tankönyvi részt a prágai Sebastian Hölbling munkássága hatására - aki 1777-ben Alsó-Ausztria szőlőfajtáinak első rendszeres leírója volt - készítette el. A levél, fürt ampelográfiai bélyegeit adta meg, azonban ezek alapján - az adatszegénység miatt - az azonosítás szinte lehetetlen. A szőlőfajtákat latin néven írja le a zárójelbe tett német és esetleg magyar névvel. így a „Rothe Zierfahnler, Pihähul, Rothe Mehlweisse, Rothe Muskateller, Gross-schwarze, Schwarze Abendroth, Schwarze Muskateller, Schwarze Raisler, Schwarze Fränkische, Schwarze Zierfahnler, Schlehen Schwarze, Schwarze Burgunder, Schwarze Zapfner, Schwarze Geisdutte, Ketske Szőllő-Weisse geistutte, Grüne Lägler, Weisse Zapfnen-Furmint, Weisse Augster-Gohér Szőllő, Grüne Mehlweisse, Grüne Muskateller, Weisse Muskateller, Grüne Burgunder, Weisse Raisler, Zuckerweinbeere, Seeweinbeere, Silberweise, Grüne Zierfahnler, Weisse 7 H. GOETHE 1876., H. GOETHE 1878. « RAPAICS R. 1940.181., 220-221. ' MITTERPACHER L. 1779. II. 22-30.