Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

ERNST JÓZSEF: Szamártenyésztés az állami ménesekben és a ménesbirtokokon

Szamártenyésztés az állami ménesekben és a ménesbirtokokon ERNST JÓZSEF Mezőhegyesen és a többi állami ménesben, ménesbirtokon többek között szamarat is tenyésztettek. Erről a tenyésztésről néhány tenyésztési feljegyzés maradt fenn, melyeknek elemzése minden állattenyésztő számára tanulságos lehet. A mezőhegyesi állami ménesben és ménesbirtokon (ezzel egyidejűleg Bábolnán és Kisbéren is, de jóval kevesebb egyeddel, kisebb elvárással) 1960-ig, mintegy nyolcvan éven keresztül tartottak, tenyésztettek szamarat. A tenyésztői munka eredményeként egy öszvér-előállításra alkalmas, kis létszámú, fajta, de inkább törzsnek nevezhető állomány alakult ki, amely I96Oban feloszlott és egyedei, ismeretlen tulajdonosokhoz kerültek. A fajta néhány jellegzetes vonása, mindenekelőtt a nagy testtömeg, a durva fej néhány szamáron még napjainkban is feltűnik. A fajta kialakulásának története szorosan összekapcsolódik a katonai méneseknek a magyar állam részére történt (I869. január 1.) átvételével. Az átvételt követően ménesintézményeket ketté választották kizárólag lótenyésztéssel foglalkozó állami ménesekre, valamint mezőgazdasági termelést folytató ménesbirtokokra. A Földművelésügyi Minisztérium 1876-ban GLUZEK Gyulát nevezte ki a mezőhegyesi ménesbirtok igazgatójának. Működésének első éveiben kerültek a szamarak Mezőhegyesre, mint a nagybirtokok tartozékai. — A ménesbirtokkal párhuzamosan, de talán valamivel később, az állami ménes is vásárolt néhány szamarat. Ez az állomány jóval kevesebb, mintegy 10-15 egyedből állott, viszont ezek nyilvántartását már 1913ban elkezdték, és a fajta kialakulását ennek alapján lehetett rekonstruálni. Mi indíthatta a ménes vezetőségét arra, hogy szamarakat szerezzen be, s tenyésztésükre az addigiaknál nagyobb figyelmet fordítson? A döntésben nincs meglepő. A korabeli nagybirtokokon szívesen tartottak szamarat, főleg a belső udvari munkákra, de ezenkívül a ménes a kezelésében levő legelőkön a ménes után szamárkordéba gyűjtötték a lótrágyát, s mindemellett figyelembe vették, hogy a lovak szokják meg a szamarat. BENCZE Z. (1939) így írt a szamár mezőhegyesi (ménesbirtoki) hasznosításáról: „...Mezőhegyesen a gazdasági kerületek is igen jó hasznát veszik a szamárnak, mert vannak olyan kisebb munkák, melyeket el kell végezni, de a lófogat vele kihasználva nem volna, mint például ebédet vinni a munkásoknak, birkatejet beszállítani a központba, vagy a cselédség kisebb szükségleteinek ellátása, valamint állati hulláknak beszállítása a digesztorba stb. Ilyenkor igen jó szolgálatot tesz a szamárfogat, melyet egy pöttöm kisfiú is elhajt. " A ménesekről és a ménesbirtokokról szóló beszámolókban, közreadott kimutatásokban nem szerepeltek a szamarak, holott az országos statisztikai felmérések szerint Mezőhegyesen is volt szamár. A ménesbirtokon és az állami ménesben a szamártenyésztés párhuzamosan, de egymástól függetlenül folyt, s a két tenyészet csak jóval később olvadt össze. Bizonyos fokú együttműködés azonban mindig tapasztalható volt: így például a szamárménekkel való kölcsönös fedeztetés, illetve néhány egyed átadása a másik tenyészetbe.