Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

DARVASNÉ MOLNÁR ANNA: Múzeumpedagógiai szakmai gyakorlat a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban I.

kisiskolásoknak természetismereti vetélkedőket, így a múzeumpedagógiai foglalkozás hallgatói ezen megfigyelőként vagy segítőként részt vehetnek, az alkalmazott módszerek nevelési célját közösen elemezhetjük. A megfigyelésekhez páros- és csapatjátékokat, játékos feladatlapokat is alkalmazunk, készítünk, ezek egy része önálló hallgatói munka, segítenek a kiállítások az állat és az élőhely, a háziállatok és vadon élő őseik alkati eltérésének megfigyelésében. Kissé elavult filmtárunk és e témakörben lassan gyarapodó videofilmtárunk néhány filmje segít az állatok mozgásának, hangjának megismertetésében is, de nem pótolja a kiállítótérben elhelyezhető interaktív eszközök használatát. A vita, mint oktatási-nevelési módszer a múzeumpedagógia gyakorlatában hatásánál, jelentőségénél általában kisebb szerephez jut, talán mert a kiállítótér inkább a látvány helye, nincs idő és hely elvonatkoztatni, talán, mert a vita inkább a nagyobbak körében alkalmazandó módszer. A múzeumok csoportos látogatói főleg általános iskolások, többségben alsó tagozatosok, mert a vita kiscsoportos forma, és mi többségében osztálynyi csoportokat fogadunk. Mindebből következik, hogy a múzeumpedagógia speciálkollégium a hallgatók életkoránál, létszámánál fogva is a vitának ideális terepe, meggyőzés hatása a véleményformálásban, viselkedésben - ez a nem öncélú vita lényege. Megjegyzés: saját gyakorlatomban a kisiskolások közti spontán viták kibontakozását mindig támogatom. Például szemléltető célra szabad-e az állatokat elpusztítani (a preparátumoknál), kivághatja-e az ember az erdőket, több joga volt-e az ősembernek vadászni, mint a mainak? A vita témája és kiindulópontja a speciálkollégiumon (miután az állatok háziasítását bemutató kiállítást láttuk), Bohumil HRABAL .^sebcselek" című interjúregényének részlete, melynek itt most néhány sorát idézem: „Két kandúrom van, az egyiknek Pepito, a másiknak Pusinka a neve. Édesdeden lélegeznek s hallgatják Mahler szimfóniáit, a hatodikat és a tizediket, s közben édesen dorombolnak, aki azonban kandúrokat tart, aki macskákat nevel, annak a gazda szerepét is vállalnia kell! Mert egyszer eljön az idő, amikor elkeli pusztítani a macskakölyköket. Kamaszkorom óta én végzem ezt a munkát. Mert szeretem őket, mert velük élek, és tudom, hogy az összes macskakölyök nem maradhat életben, tehát én voltam az, akinek tavaly vagy tavalyelőtt meg kettett ölnie két kölyköt, mert tizenkettő volt. Kettőt le kellett lőnöm, hogy kevesebben lekenek. Csakhogy ettől én is kevesebb lettem. - Szánalomból tette? Hát mit csináltam volna tizenkét macskával?! Az ember, ha birtoka van, gazda is legyen, és a gazdának tudnia kell, mikor mit kell levágnia. Vállalnia kell ama bizonyos apaszerepet. Valamennyien szeretjük a bifszteket, hát akkor ürnnie kell valakinek, aki az ölés ura, aki mészáros. Aki azt akarja, hogy a háza táján némi rend legyen, az nem tarthat tizenöt macskát. Különösen erdőben nem. " A cél: ember és állat kapcsolatának etikai megközelítése, az emberiség természet iránti felelőssége. Mit jelent a „gazda" szerep? Ezt az idézetet majdnem minden hallgatói csoporttal feldolgoztuk. Rövid bevezetés után (Bohumil Hrabalról, műveiről, állatszeretetéről és jelképes haláláról - galambok etetése közben zuhant ki a kórház ablakából) ki-ki elolvasta az idézetet, melynek hatása igen széles skálán mozgott. Néha döbbent csend következett, az egész csoporté „ez az ember barbár volt, egyszerűen barbár", így az első megszólaló, és a