Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

VAJKAI ZSÓFIA: Egy alföldi tanyamúzeum gondjai az ezredfordulón. Lajosmizse. Dr. Für Lajos 70. születésnapja köszöntésére

tették a gyökeres vesszőt. Betakarták. Nyitáskor újra trágyázták. Nyitáshoz hosszú, hegyes nyitókapát használtak, hogy ne sértse meg a gyökeret. Még 20-30 évvel ezelőtt sem karózták a szőlőt, csak kötözték. Permetezni addig is kellett, amíg nem fordult termőre. Ehhez rézgálicot vettek, otthon elkészítették a permetlét és háti permetező segítségével szórták ki. A metszéshez az utóbbi évtizedekben ollót, de a tőhöz metszőbaltát használtak. A kedvelt fajták voltak a szlanka, kövidinka és a kadarka. Az utóbbi 50-60 évben divatba jött a lugas. Majdnem minden tanyán volt, és ma is van a faluban is. A Danics-tanyában lévő lugas több mint 50 éves. Adatközlő 1999ben 1 „anyaágról" futtatott lugasban egy mázsát szüretelt. Ez nem nemes szőlő, hanem Delavári, amit nem is igen kell permetezni sem, csak peronoszpóra ellen, ha nagyon esős az év. Majdnem minden háznál van ma is Delavári lugasban vagy tőkén , szüretre, születésnapra, disznóvágásra tartogatják. Jó fehér bort lehet belőle csinálni. A szüretelésben szomszédok és rokonok segítettek egymásnak. A nők és gyerekek késsel vágták le a fürtöket, favödörbe tették. A puttonyos összeszedte és egy nagy fakádba öntötte. A férfiak ledarálták, majd kipréselték: sutuba tették, sutulták. Prése nem mindenkinek volt, csak a gazdagabbaknak, kb. minden ötödik tanyában. Már a 10 éves gyerek is eljárt napszámba szüretelni, az adatközlő a hatvanas években napi 40 Ft-ot kapott. (Ma is eljár, de nem csak a szőlőben segít. Évi munkájáért karácsonyra egy hízott disznót kap.) Szüreti bál itt nem volt divatban, de minden szüret birkapörkölttel, ivással és mulatozással végződött. A bor tárolására nem volt mindenkinek külön pincéje, csak boroskamra, ahol más dolgokat is tartottak. A szüret után kb. egy hét múlva kezdett forrni a bor. Ilyenkor feltöltögették a hordót, hogy mindig teli legyen. Csak a forrás után dugaszolták le. Januárban kellett lefejteni a bort, de sokaknak már nem is maradt addigra. Akinek volt, az csapon vagy slaggal leengedte, a hordót kimosta, majd visszaengedte a bort. A kerítések mentén sokfelé termesztettek lopótököt, hogy a hordóból azzal szívják ki a bort. Még a hatvanas években is sokfelé lehetett látni ilyet. A termelt bormennyiséget nem piacra szánták, hanem inkább saját fogyasztásra. Akinek feleslege akadt, háztól eladogatta. A most is a környékben élők elbeszéléseiből az tűnik ki, hogy a mezőgazdasági termelésük iránya nem sokat változott az elmúlt évszázad utolsó évtizedeiben. A változások pedig könynyen felismerhetőek, mert szervezetten történtek, felülről irányítottan. Hagyományosan saját és az állataik fogyasztására búzát, borsót, rozsot, árpát, kukoricát és krumplit termeltek. A zöldségek közül a sárga- és fehérrépa, bab és borsó, paprika és paradicsom, valamint a hagyma mindenütt megtalálhatóak voltak, és megvannak ma is. A zöldséges kerteket önözni kellett, de nagyságuk nem igényelt bonyolultabb öntözőrendszer kiépítését. Elég volt az udvaron lévő kútból kivett és locsolókannával kiöntözött víz. Amikor elterjedt a fóliasátor használata a kertészetben, természetesen megjelentek itt, a lajosmizsei tanyákban is. Az adatközlők úgy emlékeznek, hogy fiatal korukban az alma volt a legkedveltebb gyümölcs.

16 (A szőlőről már tettünk említést korábban.) A nagy változás az 1950-es években kezdődött. A gyapotvetési kötelezettség alól ezek a tanyák se mentesültek, de szerencsére ez nem