Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

SZOVÁTAY ADRIENNE: A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a két világháború között

Buday Gyula könyvei közül a valószínűleg 1926-ban írt Állategészségtan érdemel említést, amelyben különbséget tesz az abszolút és a relatív egészség között (az utóbbi a "szubklinikai betegség" vagy egészségártalom), valamint a baromfi külső élősködőit pánkányokmk nevezte. Winkler János 1915-ben írt műve az első tudományos igényű munka a mesterséges baromfikeltetésről. A tojások befulladásának okai között már felsorolja a vörös és a fekete rothadást, a légtartalom megnövekedését (az apadt tojásban), a pihentetés hiányát, valamint a fűtés, szellőztetés, forgatás és a nedvesítés hibáit. A kikelt csibék műanyás felnevelésében elkövethető és elhullást okozó hibákat is tárgyalta (szemgyulladásra hajlamosító poros alomanyag stb.). Winkler a baromfibetegségek hatásos leküzdésével is foglalkozott 1921-1929 között írt munkáiban és a Földművelésügyi Minisztérium által támogatott Rádiós Gazdasági Előadások c, népszerű sorozatban. Baromfitenyésztés c.munkájában felhívja a figyelmet arra, hogy a mesterséges keltetés állat-egészségügyi szempontból is előnyösebb a természetes költésnél, mert csupán a műanyákat kell fertőtleníteni a csibenevelés megkezdése előtt, viszont a kotlót a csibékkel együtt folyamatosan rovarporos kezelésben kell részesíteni a kikelés után még 3-4 hétig. Állatvédelmi okokból is, a libák tömésére a főtt kukoricaszemek helyett a metélt tésztát ajánlotta. A gyógyszerek labdacsban való beadását javasolta a kistenyésztőknek. A járványmegelőzés higiéniai szabályainak ismertetése után a külső élősködők, a baromfikolera, a diftéria, a ragadós nátha, a tarajpenész és a fertőző fehér hasmenés elleni teendőket tárgyalta. Az egyéb betegségek körében a nyelőcsőeltömülés és a "lábdaganatok" sebészi kezeléséről, a szájgyulladás és a tollbetegségek ("borzas tyúkok") elleni intézkedéseket ismertette röviden. A baromfitenyésztés jövedelmezősége és az állat-egészségügyi helyzet közötti összefüggésre is rámutatott. A higiéniai teendőkről adott rövid összefoglalást még egy korabeli plakát (Dömer András sz.n.). Tojáshigiéniai vonatkozású doktori értekezést Wahrmann Sándor (1929) írt. Bálás Károly - Winkler János Baromfi betegségek (1929) c, ugyancsak népszerűsítő könyvében, anatómiai és általános kórtani bevezető után az élősködők (orsóféreg, "bélgiliszták", légcsőféreg, "rovarférgek") kártételével foglalkozott. A fertőző betegségek körében a baromfikolera, a baromfipestis, a ragadós száj - és körömfájás (!), a gümőkór, a ragadós nátha, a paratífusz és a spirochaetosis elleni védekezésről szólt. Az egyéb betegségeket (és a helytelenül betegségnek tekintett tüneteket) nagyjából szervrendszerenként tárgyalta: a begy eltömődését, a bélgyulladást, a bélsárpangást, a bélkokcidiózist; a hörghurutot, a ragadós "léghólyag-gyulladás"-t, a tüdőgyulladást, a tüdő penészesedését; a fiatal libák és kacsák fertőző ízületgyulladását, a galambok szárnybénulását, az izomcsúzt és az ízületi csúzt; a pulykák feketefej űségét, a golyvát; a baromfikoszt, a taraj penészesedését, az elfagyásokat, a sebzéseket; a csibék fertőző fehér hasmenését, a kis libák lábbénulását, csőrbetegségét, a faggyúmirigy elgennyesedését; a szemgyulladásokat; a daganatokat és a rákot; az étvágytalanságot, a falánkságot, a tojásevést, a tollevést, az álbegyet, a tollkiesést, a mellcsont elgörbülését, az elhízást, a vízkórt, a száj penészt, a csibék száj gyulladását; a "lábdaganatok"-at, a "talpbőr" gyulladását, a bőr alatti "széldaganat"-ot, a szalonnabogarat, a veszettséget, a gennyesedéseket és a vérmérgezést (a fentieknél még kuszáltabb sorrendben). Végül ismertette a foszfor, az arzén, az ólom, a ma-